Állami Tanítóképző Intézet, Pápa, 1941

7 Dévára tanítani, de nem sokáig, mert Dévát a betört oláhok elől ki­ürítették s a képző ideiglenesen elkerült Budapestre. A megszállás Pá­pára sodorta. Végigélte a történelmi időket: a boldog békeéveket — a tanítóképző lendületes fejlődési korszakával, a nagy háborút, a meg­alázás, a hontalanság, a nélkülözés szomorú korszakát — az emelkedés rövid idejét, amíg belejutott a mostani súlyos önvédelem és fönnmara­dás küzdelmes napjaiba. Egy dolog azonban állandó volt nála: a törté­nelmi hivatást betöltő magyar nemzet életébe vetett, megingathatatlan hite és meggyőződése. Ez a változatlan valami kisugárzott minden cse­lekedetéből, minden tanári munkájából. Ez volt az a varázs, amely a történet-földrajzi órán a fiatal lelkeket magával ragadta, ez volt az ér­zelmi velejárója minden tanításának és pedagógiai eljárásának. Lelkiismeretes volt, munkáját mindig komolyan vette. Pontosan és nagy körültekintéssel elkészült minden órájára. A tanításban lendületet nem a frázisos szónoklással, az elbűvölő fantázia aranycsillogásával te­remtett, — hanem a befelé forduló elmélyedéssel és következtetéssel. Fiatal korában is öreg — de idősebb korában még mindig fiatalos volt s vitte magával a diákoft s szárnyalt vele. De követelt is. Az osztályozás­ban szigorú és következetes volt, a felületességet üldözte és a diákos kilengéseket kérlelhetetlenül helyreigazította. Lehiggadt, komoly tanító- jelölt értékelt és ítélt azzal a fogadalommal: ».. . a nyert kincseket to­vább plántájuk«. Az írótollat is forgatta. Cikkei a helyi, pesti és szaklapokban a vilá­gosság és könnyedség köpenyében jelentek meg. Sok-sok ismeretnyujtó és népművelő előadásában értékes megfigyeléseid és földrajzi ismereteit nyújtotta hallgatóinak. 1936 nyarán Freiburgban tartott német nyelvű előadását Magyarországról a nagyszámú hallgatóság elismerőleg ho­norálta. Most pontot tett az idő működése után. Új bekezdés következik!. Szívós élete, lelki ereje nem nyugszik. Működési teret kers. A szó, a toll fegyverét nem akasztja szegre, hanem tovább forgatja. Forgassa is még sokáig! 1 Marczelly Kornél.

Next

/
Thumbnails
Contents