Állami Tanítóképző Intézet, Pápa, 1940
4 künk, magyaroknak jól meg kell ismernünk a hazát, akkor szeretjük igazán — a hazát csak mi magyarok ismerhetjük meg igazán, mert mi szeretjük, mert csak mi vagyunk szeretetünk alapján arra alkal* masak«. Tudós és rajongásig magyar volt gróf Teleki Pál, mégis »...az egyetemes igazságra törekvőnek« ítéli egy idegen. Hogy ez menyi nyíre a kiváltságosak tulajdonsága, azt világítsa meg a következő példa. Ezt írja napjaink egyik tudósa: »A nyugati államok túl vannak a nacionalista eszme fokán, a közép* és déleurópai államok benne élnek, a keleti és délkeleti államok csak most kezdték meg a naciona* lizmusuk korszakát«. Nem mondhatjuk reá, hogy nem igaz. De igazságáé? Lehetne állam túl a nacionalista fokon bármennyire nyu* gáti? Majd felel rá a jelen dúló harca! Gróf Teleki Pál kellett ahhoz, hogy ebben a válságos korban, amikor az alantas propaganda még a lelkünk legszentebb helyén álló nemzeti eszmét is megingatni, be* mocskolni törekszik, okos tanító tudjon lenni. Az előbbi nagyon gyorsan ferdén érthető fogalmazásra nagyon illik nagy halottunk egyik régebbi mondása: »A másoktól átvett és gondolkozás nélkül utánamondott, leegyszerűsített gondolatok a legnagyobb veszedelmei a lecsúszásnak«. Ezért nem mert ő általánosítani. Ezért volt lelke tartalmának kiöntési módja, a beszéde csak magyarnak, csak együtt* érzőnek és mélyenjáró gondolkozásra törekvőnek érthető. Kornis Gyula Tisza Istvánról írja: »Az igazi államférfi lelki lé* nyege az akarat és, a cselekvés«. Tiszát mindig a nemzet szolgálata ösztönözte cselekvésre«. Gróf Teleki Pál igazi magyar államférfi volt. Magasfokú hazaszeretete arra sarkallta, hogy minden percét hazájának, nekünk szentelje. Halkszavú, szerény, nem törtető, min* dent önmaga mérlegelő magyar volt. Mint politikusnak voltak ellen* felei — de nem ellenségei. Mint államférfi hangsúlyozta: »Mindig becsületes, hű a magyar!« Mint kormányelnök adta utasítását: »Mer* jen mindenki saját hatáskörében cselekedni!« Tudta, hogy mindazok a hazát szerető magyarok, akik átérzik cselekedeteik egyetemes fontos* ságának felelősségét, azok bátran ítélhetnek, tehetnek saját hatáskö* rükben. Jól tudta, hogy az átkossá bonyolódó bürokrácia ellenszere hazánkban csak az önálló ítélethozatalra törekvő magyar lelkiség lehet. Mint miniszterelnök kesereg »... a közönség minden hírszolgálat ellenére igen tájékozatlan... Az újságokban csak kiegészítését, színe* zését kapja meg annak, aminek az alapja tulajdonképen hiányzik«. Miért? Mert nem az a lélek tájékoztatja, akit ő elitnek nevez. Pedig hányán lehetnénk az ő magyar elit*jének tagjai, mily keveset kö* vetel tőlünk! Csak annyit, hogy a magyar hazát szeretettel szolgál*
