Állami Tanítóképző Intézet, Pápa, 1940
40 Kisebb kirándulásokat ill. tanulmányi sétákat is rendeztünk szaktanári vezetéssel és egy-egy osztály részvételével. Meglátogattuk a helyi tókerti áll. elemi iskolát, Kunt József műasztalosműhelyét, a kéttornyúlaki róm. kát. elemi népiskolát, az anva- és csecsemővédő,, valamint az egészségvédelmi intézetet, a Ranolder kisdedóvót, a róm. kát. belvárosi elemi népiskolát, az ecetgyárat, az egészségházat, a bencések templomát és a zsinagógát. A szülőföldismertetés keretében 8 tanulmányi séta volt. A kirándulások és tanulmányi séták rendszeres beiktatása kiemelte az iskolai életet a hétköznapiságból s nemcsak testi és szellemi felüdülést jelentettek növendékeink részére, de hasznos és értékes ismeretekkel is gyarapodtak minden alkalommal. Buday Lajos György. D) Népművelésben való részvétel. Kitüntetésnek vesszük, hogy városunk iskolái és köziiletei közül intézetünknek jut vezető, irányító szerep a város iskolánkivüli népművelésében. Így is van ez jól, mert ezen keresztül alkalmunk van most már több esztendőn keresztül az intézetünkből kikerült és kikerülendő növendékeket ebbe a munkakörbe is bevezetni. Ebben a tanévben 35 népművelődési előadássorozatot rendeztünk. Az elhangzott műsorszámok összege 187. (Előadás, felolvasás, szavalat, ének, zene, vetítettképes előadás, szavalókórus.) A tárgykörök: irodalmi, gazdasági, közgazdasági, orvosi népművészeti, történelmi, földrajzi, ipari, kereskedelmi, időszerű és általános jellegű volt. A tanártestület tagjai közül: Csekő Árpád igazgató 5, Baksy Andor 24, Galló Pál 4, Kovács Ernő 2 előadást tartottak, míg az egyes szaktanárok az ifjúság által előadott műsorszámokat készítették elő és így fejtettek ki értékes munkát. Az intézet növendékei összesen 93 műsorszámmal szerepeltek. A szereplésekben különösen az V. és IV. évf. növendékei vettek részt. Legtöbbször szerepeltek: Szabó Ernő V. éves 9, Sáfár Sándor, Mészáros Ferenc V. é., Cserkuti Sándor IV. é. növendékek 8—8 előadással, de értékes munkát végeztek: Póczik Vilmos, Füzy Kálmán, Molnár János V. o., valamint Turáni Gyula, Illés Lajos, Matkovich Béla, Jakó Pál IV. é. növendékek is. Baksy Andor. E) Ünnepségeink, az intézet ifjúságának nyilvános szereplése. A folyó évben is törekedtünk arra, hogy növendékeink lelkét a házi és nyilvános ünnepségeinken a nemes eszzmék, erkölcsi és szellemi értékek előharcosaivá neveljük. Az egyházi ünnepeken a tanári testület tagjainak vezetése és a hittanárok funkciója mellett vettek részt külön istentiszteleten a rk. és ev. növendékeink, a rendes gyülekezeti istentiszteleten ref. növendékeink. A város közönségének azzal óhajtjuk leróni ,azt a kötelességünket, melyet mint állami intézet az adófizető polgárok iránt érzünk, hogy minden városi megmozduláson, ünnepségben szerepet vállaltunk. Minden felkérésre beszéddel, szavalattal, zene- és énekszámmal készséggel vállalkoztunk. Szept. 8. Évnyitó ünnepség. A nemzeti zászló előtti tisztelgés előtt beszédet mondott Fraknói Vilmos. Szept. 15. Erdély visszatérését meg-