Állami Tanítóképző Intézet, Pápa, 1938

37 nepeltük, 13-án pedig az anyák napját. Május 21-én a várossal közösen rendezett hősi emlékünnepen vett részt az egész ifjúság. Május 23-án volt az V. évesek ballagása és az ifjúság tisztelgése az intézet hősi har lottainak emléktáblája előtt. Június 9—14-én osztályvizsgálatok és év­záró ünnepség. 3. Gyakorlati kiképzés. A IV. évfolyam gyakorlati kiképzése novembertől kezdve két csoportban folyt, Gergely Ferenc gyakorló iskolai tanító és Lauday Sándor vezetése alatt. Az egész év folyamán 15 mintatanítás hangi zott el, melyet minden alkalommal Gergely Ferenc mutatott be. Meg* felelő előkészítés után a növendékek ojktóber 15*én tanítottak élői szőr, az utolsó tanítás pedig június 2*án volt. Az elhangzott próba* tanítások száma 96, egy*egy növendék átlag háromszor tanított. Az V. évesek gyakorlati kiképzésében az a változás volt az ed* digi szokásokkal szemben, hogy ebben az iskolai évben Baksy Andor vezette a gyakorlóiskola felső tagozatát. Másik változás volt, hogy a humán tárgyak csoportját Lauday Sándor vezette és csak a reál* tárgyak és a művészeti tárgyak egy része maradt Zala István kezében. Ebben az iskolai évben használtuk először a hivatalos bírálat alapján készített új tanmenetet, melynek legfontosabb újításai, hogy jóval több mintatanítás volt és hogy az egy tantárgyhoz tartozó próba* tanításokat a lehetőség szerint egy csoportba gyűjtöttük. Egész évben 83 órát fordítottunk tanításra. Ez 166 félórás tani* tásnak felel meg. Ezekből 25 mintatanítás volt, 3 órát pedig iskola* látogatásra fordítottunk. Próbatanításokra 133 félóra maradt. Ez a két csoportos rendszer mellett 266 tanítás, a 31 növendékből egyre átlag majdnem kilenc tanítás esik. A valóságban az osztály nagy több* sége 9*szer, 1 növendék 10*szer és néhányon 8*szor tanítottak. 4. Ifjúsági egyesületek. a) Vallásos egyesületek. 1. Mária Kongregáció. Nekünk neve* löknek Krisztusban van az erőnk, az az erő, amely a pedagógia! dzsungeljében kihangsúlyozza a nevelés örök irányát. Krisztus külö* nősen minket nevelőket tanít. Összesen 20 rendes gyűlést tartottunk, amelyen elhangzott 42 előadás, 18 szavalat, néhány énekszám. Legkedveltebbek mégis az ankétjaink voltak, amikor is a legégetőbb kérdéseket tettük alapos megbeszélés tárgyává. A Kongregáció tagjai vezették a gyakorló is* kólái és plébániai iskolai Szívgárdákat, Vajda József IV. éves nö* vendék irányítása mellett. A polgári fiúiskola Testőrgárda parancs*

Next

/
Thumbnails
Contents