Állami Tanítóképző Intézet, Pápa, 1936

35 — gították az összejöveteleket. Vita-gyülést is rendeztünk, amelyen a vitatkozók tudásukról, olvasottságukról és gyors ítélőképességükről tettek bizonyságot. Szép sikerrel rendezett a szövetség a nyilvánosság számára egy vidám-estet is A zene tekintetében növendékeink különösen szép eredményt értek el. Dicséretet érdemelnek: Gömbös Gyula, Guotb Endre V. és Gömbös Károly 11. éves növendékek. A szövetség tagjai vasárnaponként külön ifjúsági istentiszteleteken vettek részt. Advent elsővasarnapján és május 1-én az Ur szent asztalához járultak. Mindkét alkalommal deprekáció előzte meg az urvacsoravételt. A második alkalommal a deprekációt négy soproni teológiai hallgató vezette. A szövetség ez évben a következő pályatételeket tűzte ki : 1. Bibliai: Szociális kérdés Jakab levelében. 2. Történelmi: A keresztyénség helyzete a mai Oroszországban. A szép sikerrel megrendezett szavalóverseny első díját Rozsnyai Géza 111. éves növendék nyerte. Adja a kegyelem istene, hogy az itt végzett munka is egyházunk, inté­zetünk és hazánk javát szolgálja. b) Ifjúsági önképzőkör. (Tanárelnök: Lauday Sándor.) Osztályönképzőköri rendszerrel indult meg a f. isk. évi működés. Az egyes évfolyamok gyűlései mellett szerepelt a főgyülés, amelyen az osztályönképzőkörök legsikerültebb számai kerültek bemutatásra. Mindegyik főgyülés műsora azonban egy tárgykörben mozgott, így voltak pedagógiai, irodalmi, történelmi és természettudományi főgyűlések, amelyeket kísérő számok egészítettek ki (ének, zene, szavalat). Az egyes osztályok az alábbi számarányban vettek részt a munkásságban : az V. évf. 33, a IV. évf. 10, a III. évf. 16, a II. évf. 3 és az í. évf. 1 alkalommal. A legtöbb munkásságot Horváth Ferenc ifjúsági elnök és Farkas László V. éves fejtette ki. A rendes gyűléseken felül voltak még ünnepies összejövetelek, illetve megemlékezések (márc. 15, okt. 6, takarékossági nap, anyák napja.) Újdonság volt az önképzőkör működésében a mesélési, mintaolvasási és szavalási verseny. A mesélési verseny első díját Varga L. V. éves növ. nyerte el, a II.-t Cipf József 111. éves, a III.-t Vadas Béla IV. éves növ. A mintaolvasásban első lett Varga László V., a II. Egyed L. V., a III. Kisházy Vince II. éves növ. A szaval óverseny jutalmazottjai: Németh Kálmán V. é. n. (első), Sulyok J. V. é. n. (második) és Rozsnyai Géza III. é. n. (harmadik.) Eme versenyek megrendezése sok tanulságot nyújtott. Egyes gyűléseken a szaktanárok is jelen voltak és értékes hozzászólásaikkal, szakbírálataikkal mélyítették az ifjúság tudását. Az anyagi lehetőség arányában az önképzőkör napilapokra és ped. folyóiratokra fizetett elő. c) Ifjúsági segítőegyesület. A folyó iskolai évben 2 közgyűlést és 2 választmányi gyűlést tartott.

Next

/
Thumbnails
Contents