Állami Tanítóképző Intézet, Pápa, 1934
50 Az intézet köztartása ez évben elfogyasztott 1.485 kg. marha, 298 kg. borjú és 1.363 kg. sertéshúst, 663 kg. zsírt, 11.567 db. tojást, 7.000 kg. burgonyát. Egy növendékre jutott átlag : 19 kg. marhahús, 4 kg. borjúhús, 18 kg. sertéshús, 9 kg zsír, 154 db. tojás és 93 kg. burgonya. Az ételek ízletes elkészítése konyhaszemélyzetünk ügyességét dicséri. A gazdasszonyi teendőket nagy ügybuzgalommal ez évben is Páris Etelka látta el, a köztartást Fraknói Vilmos tanár vezette. 8. Segélyezés, jutalmazás. E szép és nemes cselekedetet ez évben is gyakorolhatta az intézet. A külső segítség is igen nagyarányú volt és sok diák számára tette lehetővé a tanulást. A református egyházkerület 15 ref. vallású növendéket részesített összesen 2000.— P segélyben ; a református kollégiumban két növendék kapott egész éven át kedvezményes ellátást; a városnak több nemesszívű családja igen szegény növendékeinknek adott hetenként egy-egy napon ellátást. A szegénysorsú diák nyomorán segíteni tudó áldozatos családoknak üzeni a Szentírás: „A jószívű adakozókat szereti az Isten.“ Fogadják mindannyian az intézet hálás köszönetét és jószívűségük szerint álljanak a jövőben is a szegény diákok mellé. Az intézet főleg kirándulás, gyógykezelés és könyvbeszerzés útján segítette a rászorulókat. A Mária-Kongregáció 222 P-t osztott ki a szegénységgel nagyon küzdő növendékek között; a segítő-egyesület részben tankönyvekkel, részben pedig készpénzzel támogatott sok növendéket. A pénzbeli segély 179'50 P-t tett ki; a kiosztott tankönyvek száma 244. A segítőegyesület segélyakcióját támogatta a Pápai Takarékpénztár a szokásos évi 10.— P-ős adományával; a helybeli Közművelődési Egyesület a plakáttervezésen résztvett növendékek részére 10 P-t adott, a két könyvkereskedés, Kis Tivadar és Pax pedig 18 drb könyvvel járult hozzá a segélyezéshez. A szíves figyelemért az intézet hálás köszönetét fejezi ki. A növendékek nyilvános megjutalmazása az évzáró ünnepélyen történt. Erre az alkalomra tartogattuk a fenti könyveket és a pályamunkákra kitűzött 80.— P-t. Az intézet ugyanis évente pályatételeket tűz ki és a beérkezettek közül a legjobbat arányosan jutalmazza. A jutalmazásban nemcsak a tanulmányi előmenetel szép eredményét vettük figyelembe, hanem azokat a növendékeket is a sorozatba állítottuk, akik a kötelező, saját érdeküket szolgáló munkán felül szolgálatkészségükkel, valóban példás magatartásukkal, szép lelki világukkal, törekvő, érdeklődő tanulásukkal, vagy egyéb kiemelkedő belső sajátságaikkal tüntették ki magukat. A jutalmazottak a következők. Az I. évesek közül: Érsek László, Készéi János és Rónafalvi János a kezdet kezdetén elért jeles tanulmányi eredményük és kitartó szorgalmuk elismeréséül könyv- jutalomban részesültek. A II. évesek közül: Gasztonyi Antal állandóan becsületesen végzett iskolai munkája jutalmául: „így írunk helyesen“ c. munkát kapta. Katziáner