Állami Tanítóképző Intézet, Pápa, 1933
25 18 növendék leérte nevének megváltoztatását az év folyamán. Nyilvános ünnepség volt október 6 án és március 15-én. Résztvettek növendékeink 6 hetes tánctanfolyamon, ennek befejezése volta »koszorúcska«. A „Tanítóképzőint. tanárok háza“ javára febr. 3-án sikerült műsoros estet rendeztünk, melynek tiszta jövedelmét, 150 pengőt a fenti célra beküldöltünk. A testi nevelés célját szolgálta az internátus-élet szabályozottsága, a fürdő, a reggeli torna, a játék-délutánok és kedvező idő esetén a heti 1 — 2 óra kerti foglalkozás. A tél folyamán sikerült a bennlakó tanárok buzgólkodása folytán az udvaron egy kis korcsolyapályát létesíteni. Kezdetnek eléggé jól sikerült, jövőre a tapasztalatok felhasználásával többre fogunk menni. A levente-oktató tanfolyam vezetője Török András úr volt. Általában nem volt súlyosabb panasz fegyelmi szempontból; ipaikodtunk a bajokat lehetőleg megelőzni, az ifjúságot jobb belátásra bírni. Két eset mégis adódott, — máshonnan jött növendékekkel volt a baj és e körülmény újból megerősített abban a régi véleményünkben, hogy óva-óvakodjunk vándordiákoktól. A fegyelem fenntartásának a célja volt az együttélés és komoly munka lehetőségének biztosítása. Alkalmilag megengedtük, hogy növendékeink úri társaságokban megforduljanak, részt vegyenek társaskörök előadásain, estélyein, mozgószinházi előadásokon. A bennlakók megengedett időben rádióelőadásokat hallgattak, rendelkezésükre állván az intézeti 5 lámpásos rádiókészülék. 2. a) Tanítás. A tanári testület tagjai: igazgató h., 9 tanár, 2 felügyelő-tanár, 2 gyak.- iskolai tanító. Az év folyamán a testület 10 rendes, 4 rendkívüli és 2 módszeres értekezletet tartott. A módszeres értekezlet tárgya mindkét esetben a növendékek hospitálása és az egészségtan meg a közgazdaságtan tanmenetének ismertetése volt. Főigazgatói engedély alapján a III. éves növendékek is hospitálnak már a gyak.-iskolában. Igazgató a különböző dolgozatok átnézése után előterjesztette tapasztalatait, aminek nyomán a testület több részletkérdéssel foglalkozott. A Gyümölcstermelők Orsz. Egyesülete 200 drb »Gyümölcsvédelmi ut- mutató«-t bocsátott a gazdaságtan tanára rendelkezésére, ezeket ingyen osztotta ki a növendékek között. Felújítottuk a m. kir. áll. mezőgazdasági szakiskolával a régebben fennállott kapcsolatot. Szabó János mezőgazdasági szakiskolai igazgató és az érdemes tanári testület a legnagyobb készséggel állott rendelkezésünkre, amikor szemléltetés, tanulmány céljából hospitáltunk intézetükben. Belekapcsolódtunk az I. K. N. munkájába, részben mint szereplők, részben mint hallgatók.