Állami Tanítóképző Intézet, Pápa, 1925
34 Szép nagy udvarunk és játszóterünk kizárólag a játék és sport céljait szolgálja gondosan kezelt szép parkunk, a most létesített tenniszpálya és a tervbe vett tekepálya pedig az üdülés és szórakozás szolgálatában fog állani. 2'/2 hold területen négyes forgóban konyhakert, faiskola, szőlő, gyümölcsös, 2 ma-es 90 ágyban pedig botanikus kert van. Valamennyi első sorban a tanulmányi cél szolgálatában áll. Virágházunk lehetővé teszi, hogy ablakban, parkban és szegélyeken minden időben sok virág legyen. Méhesünk 23 erős családból áll. A madárvédelem szervezve van. 4. Szertárak, könyvtárak. Helyiségeink bútorzatán is meglátszik a rendszeres javítás és pótlás évtizedes hiánya. Jelenleg különösen a hangszerek tökéletes átjavítása volna igen sürgős. A növendékek által fizetett bútorhasználati díjon felül több milliót fordítottunk ez évben is erre a célra. Könyvtáraink hasonló iskolai könyvtárakhoz mérve gazdagok, az egyes szakok arányosan vannak képviselve. Folyóiratok is már elfogadható számmal járnak, a legújabb müvek közül is igyekszünk a legszükségesebbeket megszerezni. Szertáraink gyarapodása még mindig nem indult meg. Tanári könyvtár. Doby Ida : Napnyugati játékok. Sport-Évkönyv, 1924. Dr. Kelen Béla: Gyógyítás Röntgen-, rádium- és ibolyántúli sugarakkal. Dr. Göldi, dr. Gorka S.: A rovarok szerepe a betegségek előidézésében. Rhé Gyula: Veszprém vármegyei avar emlékek. Neményi Imre: Apácai Csere János. Tormay Cecile: Bujdosó könyv. Szekfü Gyula: Történetpolitikai tanulmányok. Szekfű Gyula: Három nemzedék. Fr. Nitti: Európa hanyatlása. Sombart Werner: Háború és kapitalizmus. Dr. Karácsonyi János: A magyar nemzet őstörténete. Dr. Dékány István: Társadalomalkotó erők. Kiss Albin: A magyar társadalomtan története. Dr. Balanyi György: A Balkán próbléma fejlődése. Szekfű Gyula: A magyar állam életrajza. Dr. Karácsonyi János: A magyar nemzet honalapitása. Fr. Nitti: Nincs béke Európában. Dr. Róna Zsigmond: Meteorologiai megfigyelések, Magyar Nyelv, Magyar Méh. Tass Antal: Változó csillagok, Természettudományi Közlöny, Századok. Imre Sándor : A magyar nevelés körvonalai. Fináczy Ernő: A szülők hibái. Párkányi Norbert: Ady-versek. Divald Kornél: Felvidéki séták. Magyar Törvénytár, 1920. Révai Nagy Lexikona, XVIII. Magyar Paedagogia. Hettner-Littke: A leiró földrajz alapvonalai. Ifjúsági könyvtár. Turistaság és Alpinizmus 1924—1925. évf. Divald Kornél: Felvidéki séták. Népiskolai ifjúsági és tanítói könyvtár. Abonyi Árpád: Három vitéz baka. Egri György: Apróságok az egri várból. Lampérth G.: Három pápai diák. Molnár Ferenc: A Pál-utcai fiúk. Móra Ferenc: Rab ember fiai. Mosdóssy Imre: Két oltár. Pósa Lajos: Bandi álma. Sebők Zsigmond: A két árvizes gyerek. Swift I.: Gulliver utazásai. Urhegyi: Vezérkönyv a magyar nyelv