Állami Tanítóképző Intézet, Pápa, 1915

VI. Gyakorló-iskola. a) Mindennapi iskola. A gyakorlati kiképzés szolgálatában álló gyakorló-iskolában a tanév rendes körülmények között folyt le. A tanév az iratkozással szeptember 3-án kezdődött. A gyermekek beírását, a haladási napló, mulasztási napló, a mulasztók félhavonkénti jelentését, valamint az iskolai ünnepélyek egy részét Gergely Ferenc, a gyakorló-iskola vezetőjének ellenőrzése és útmutatása mellett a IV. éves növendékek végezték. A felvett növendékek száma: 67. Ebből 57 a hat osztályú, vegyes, mindennapi gyakorló-iskola növendéke, 10 pedig a gazdasági irányú ismétlő-iskoláé. A tanítás szeptember 6-ától megszakítás nélkül folyt junius haváig, mikor felsőbb rendeletre be kellett fejezni a tanévet. (Ennek következtében mintegy három héttel megrövidült a tanév.) Junius 3-án nyilvános évzáró vizsgálatot tartottunk a szülők szépszámú érdeklődése mellett. A tulajdon­képpeni tanévet ezzel még nem fejezhettük be, mert a gyermekek még foly­tatólag egy-egy órára feljöttek naponként, mikor a IV. évesek képesítő vizs­gálata és a tanfolyam-hallgatók próbatanítási órája, és ezek befejező-képesítő vizsgálata volt. így a tanévet igazán csak junius 23-án fejeztük be. A IV. évesek felváltva, a tanév második felében egy-két tárgy egy-egy összefüggő részét egy-egy hétig tanították a próbatanításokon kívül, melyre rendesen készülve (előre átnézett vázlattal) jelentek meg. Junius 14-én volt a VI. osztályt végzett fiuk záróvizsgálata, melyen nagyságos Scherer Sándor miniszteri biztos elnökölt. A záróvizsgát mindkét tanuló — Pilsl József és Horváth Antal — sikerrel kiállotta. A gyakorló elemi iskolai tanulók névsora, viselete, szorgalma és általános osztályzata az iskolai év végén: Sorszám Név Erkölcsi viselete Szorgalma — Általános osztályzata Jegyzet I. OSZTÁLY. 1 Balogh Ferenc dicséretes dicséretes kitűnő 2 Balogh Ilona — — — kimaradt 3 Balogh Irma dicséretes dicséretes kitűnő 4 Czeglédy Sándor dicséretes dicséretes kitűnő

Next

/
Thumbnails
Contents