Állami Tanítóképző Intézet, Pápa, 1913
12 óráit a Balaton tükrén, csónakázással töltötte; sokan megfürödtek a Balaton lágy hullámaiban. Egész keszthelyi időzésükben Csák Árpád dr., a Balatoni Muzeum- Egyesület titkára volt őszinte hálára kötelező kalauzuk. Sokáig nézték a Keszthelyről induló kirándulók a lassan-Iassan eltűnő Balatont, midőn a késő délutáni órákban Tapolcza felé vissza, már hazafelé vitte őket a vasút. Még egyszer látták a regényes zalai hegyvidéket, közben a nyugvó napnál feltűntek Sümeg egykori várának romjai, majd Kis-Czell táján a Ság, a Somlyó már régebbről ismert tájára kerültek, hogy kiránduló útjukat körben végezve befejezzék. * * * Kisebb félnapos, gyalogló kirándulásokat is végeztek növendékeink: November 15-én Nagy Sándor tanár vezetése mellett Kéttornyulakon voltak, hol a IV. éves növendékek megtekintették a ref. elemi népiskolát, a többiek pedig állat-, növény-, illetve ásványtani gyűjtést végeztek. Április 18-án Kötse István igazgató, Juhász Imre, Nagy Sándor és Durkó Antal tanárok vezetésével Tapolczafőre gyalogoltak ki növendékeink; megnézték a Tapolcza patak forrását, honnan a III. évesek a mészégetőhöz, az I. és II. évesek pedig az attyai erdőbe mentek, növényeket, állatokat gyűjtöttek és Pápakovácsin keresztül tértek vissza. Junius 1-én Nagy Sándor és Durkó Antal tanárok vezetése mellett intézetünk összes növendékei résztvettek a III. és IV. évesek céllövő versenyén, mely a város határában levő katonai céllövőtéren tartatott meg. Kisebb természetiajzi kirándulásokat tettek a város környékén az I. és II. éves növendékek Nagy Sándor tanár vezetése mellett, mely alkalmakkor megfigyeléseket végeztek, nyövényeket, állatokat gyűjtöttek. Miniszteri rendeletek. a) Általános vagy elvi jelentőségűek. 1913. 19.072. számv. Szeptember 15-ig felterjesztendő a helyüket elfoglalt növendékek névsora. 2839. ein. A pénzkészlet december végén csonkítatlanul beszállítandó az adóhivatalba. 138.662. Szeptember 5-ig jelentés teendő a felvett növendékekről. 130.262. A méhészeti tanfolyamról jelentés teendő. 24.532. „A magyar pap és tanító szociális feladatai“ c. könyv ajánlása. 147.731. Bésán-féle ösztöndíj pályázat. 4159. ein. Kérdés, hogy van-e a fizikai szertárban drótnélküli táviró. 165.985. Nem engedélyezett kiadásokat kifizetni nem szabad. 163.134. A méhes gondozása tárgyában.