Állami Tanítóképző Intézet, Pápa, 1911
28 A III-ik osztály munkája. A III-ik osztály gyakorlati irányú képzését az intézet igazgatója és a gyakorló-iskola vezetője látták el. Ez az osztály az iskolai év első két hónapjában minta-tanításokat hallgatott, azok vázlatát bejegyezte s ezeket a bejegyzéseket az igazgató és a gyakorló-iskolai tanító esetről-esetre átnézték. Ezek a vázlatok irányították a növendéket az önálló, részletes tervezetek elkészítésénél. A tanítást a 111-ad évesek novemberben a beszéd- és értelemgyakorlatokkal kezdték meg és fokozatosan mentek át az irva-olvasásra, olvasmánytárgyalásra, számtanra és a nyelvtanra. A tanítások anyagát a gyakorló-iskola vezetője havonként előre kijelölte. Az előkészítés a tanítást két héttel előzte meg. Az egyik héten a növendékek dolgozataikat elkészítették, a másik héten pedig azokat az igazgató és a gyakorló-iskola vezetője átnézték s a növendékeknek oly időben adták vissza, hogy a megtanulásra legalább három nap jutott. A kijelölt anyagot az év egyik felében minden növendék részletesen kidolgozta, később pedig csak vázlatot készítettek. A megtartott tanítást nyomban követte a bírálat, amelyre az előkészítési óra második felét fordítottuk. Az előkészítések és bírálatok lefolyása teljesen a tanterv utasításai szerint történt. Az előkészítési és bírálati órákon a tanulók pontos naplót vezettek, amelyet időközönként átvizsgáltunk. Minden növendék rendszeres tanítási anyagnaplót vezetett, amelybe a gyakorló-iskola anyagfelosztását jegyezték be. A 111-ad évesek tanítottak összesen egész éven át 46 esetben, készítettek 230 vázlatot és 262 tervezetet. A IV-ed évesek munkája a gyakorló-iskolában. A IV-ed évesek gyakorlati irányú képzésében az egész tanártestület részt vett. A szaktanárok az előkészítéseken, tanításokon és bírálatokon jelen voltak és saját tárgyaikból a szükséghez mérten tárgyi- és módszertani utasításokat adtak s a félórás tanításokról készített tervezeteket átnézték. Az előkészítések és bírálatok mindenkor a tanterv vonatkozó utasításainak szemmeltartásával folytak le. Az elemi iskola tanítási tárgyait 3 tárgykörre osztottuk s arra törekedtünk, hogy a lehetőség szerint a növendékek tanításai tárgykörönként arányosan oszoljanak meg. A IV-ed évesek készítettek egész éven át 1141 vázlatot, 114 tervezetet s tanítottak 261 esetben.