Állami Tanítóképző Intézet, Pápa, 1910
7 kijönnek, azokat egyesítenék, s ha fogalmok volna a méhek rajzásának proces- siisáról, tudhatnák, hogy az előrajjal rendszerint mindig az öreg anya jővén ki, a rajzó anyatörzs minden rajzásnál fiatal anyát kap, s hogy a méhtörzs öreg vagy fiatal volta mindig az anya öreg vagy fiatal voltától függ, hogy tehát épen a rajt eresztett anyatörzs a fiatal és az előraj az öreg vagy legalább is az idősebb, melynek anyja könnyen válhatik kimerültté s akkor már nem alkalmas további tenyésztésre magtörzsnek. Ilyen ferde eljárás mellett természetesen igen gyakran meg is történik, hogy a már két-, három-évesnél is idősebb s így fogyatékos petézőképességü s nem ritkán már kimerült anyával biró első raj elgyengül, elnéptelenedik, s az oktalan méhész a méhállomány könnyen bekövetkezhető elpusztulását sok minden más körülménynek rója föl, csupán a saját tudatlanságának nem tulajdonítja. Régen belátták már a nemesen érző s helyesen gondolkodó lelkes méhészek, hogy az évezredek kegyetlen gyilkos méhészkedése nem képes a méhészet nemes ügyét méltóképen előbbrevinni s azért már régen keresték annak a kérdésnek gyakorlati megoldását, hogy hogyan lehetne a méhektől legyil- koltatásuk nélkül elvenni azok mézfölöslegét, mint becses tőkéjök kamatját ? Meg is találta ezt a megoldást a méhészet nagynevű apostola: Dzierzon János ár., porosz-sziléziai, karlsmarkti r. kath. plébános, a szétszedhető kaptár megszerkesztésével, melylyel teljesen új irányt szabott a méhészetnek s mely habár lassan, de folytonosan terjed hazánkban is, úgy, hogy az adózó népnek minden összeírásban a megadóztatás célzatát sejtő tartózkodása s az összeíró közegek felületes, sőt sokszor szakértetlen eljárása miatt fölötte hiányos országos statisztika adatai szerint pl. az 1887. évben még csak 6551 községben csupán 60.186 u. n. mozgószerkezetü kaptár volt kimutatva, míg a legutóbbi hivatalos összeírás szerint, 1909-ben, már 13.512 községben 253.061 volt a Dzierzon rendszere szerinti kaptárak száma, tehát több mint négyszerese a 22 év előtti állománynak. Igaz ugyan, hogy ez alatt a 22 év alatt a kasos-méhészet is terjedett, még pedig az 1887. évi 295.373 u. n. parasztkas létszáma 411.843-ra szaporodott, s az is igaz, hogy a kasos méhtörzsek száma 1887-ben még 235.187-teI, míg 1909-ben már csak 158.782-vel haladta túl a kaptáros méhtörzsek számát, tehát a kaptáros méhészet határozottan emelkedőben van, de a kasos-méhészet azért szintén emelkedett, még pedig a 22 év folyamán 116.470 törzszsel, ami annak a jele, hogy az ósdi és okszerűtlen gyilkoló méhészkedés még mindig nagyban uralkodik hazánkban. Ezt a bajt megszüntetni, erről a slendrián méhészkedésről a köznépet leszoktatni a méhészet, ezen fölötte fontos és — valljuk be őszintén — a felsőbb intéző körök minden jóakaratu áldozatkészsége mellett még mindig nem eléggé istápolt nemzetgazdászati ág minden lelkes barátjának, a népoktatás vezetőférfiainak s főkép a méhészet hivatásos szakközegeinek legnemesebb feladata, elodázhatatlan kötelessége, s ez úgy lesz legkönnyebben elérhető, ha
