Állami Tanítóképző Intézet, Pápa, 1909

23 egy „Felvidéki utunk természeti szépségei“ című munka megírására, Jankó László tanár pedig 10 K jutalmat „Felvidéki utunk történeti nevezetességei“ című munkálat kidolgozására. Sajnos, az első pályázat meddő maradt; a má­sodik tételre egy pályamunka érkezett. Ezt a bíráló bizottság abszolút értékű­nek találta, s így Sőmen János IV. éves növendék a kitűzött 10 K jutalom- díjat történeti dolgozatával elnyerte. — A szavalásban tanúsított buzgalmáért Gyimóthi Lajos 1. éves növendék Endrődi S.: „A költészet kis kincsesháza“ cimü munkát kapta jutalmul. A következőkben közöljük intézeti ünnepélyeink műsorát: Október 6. 1. Varga I.: Szabadsághősök sirja felett. Hauer 1. vezetése mellett énekelte az ifjúság énekkara. 2. Felolvasott: Fennesz Gy. IV. é. növ. 3. Ifj. Ábrányi Kornél: Október 6. Szavalta Bocskai Gyula II. é. növ. 4. Farkas Ö.: Kuruc nóták. (Tárogató.) Játszta Balogh D. IV. é. növ. 5. Váradi Antal: Tizenhárom . . . Szavalta Seelenfreund A. 111. é. növ. 6. Kossuth-induló. Kecskés L. vezetése mellett előadta az ifjúság ének- és zenekara. November 19. 1. Erkel F. : Himnusz. Énekelte az ifjúság énekkara. 2. „Erzsébet királyné emlékezete.“ Felolvasta Takács Sándor IV. é. növ. 3. Deák G. : Emlékünnepen. Énekelte az ifjúság énekkara. 4. Móra I.: Könyörgés. Szavalta : Barsi Lajos III. é. növ. 5. Sarudy 0.: Sírnak a harangok. Énekelte az ifjúság énekkara. 6. Somlyó S.: „Erzsébet halála“. Szavalta László Emil II. é. növ. 7. Grieg E.: Borghild álma. Előadta az ifjúság zenekara. Március 15. 1. Bátori L.: Nászdal. Orgonán játszta Tarczy Gyula IV. é. növ. 2. Emlékbeszéd. Mondta Kleinrath Ágoston IV. é. növ. 3. Major Gy.: Tárogató nótái. Tárogatón játszta Balogh Dezső IV. é. növ., kisérte Kecskés Lajos IV. é. növ. vezetésével az ifjúság zenekara. 4. Petőfi S.: Nemzeti dal. Szavalta László Emil II. é. növ. 5. a) Halévy: Cavatine a „Zsidónő“ c. operából, b) Farkas B.: Teteinre­hivás. Énekelte Horn József I. é. növ., orgonán kisérte Kleinrath Ágoston IV. é. növ. 6. Farkas I.: Az utolsó honvéd. Szavalta Seelenfreund Albert III. é. növ. 7. Csengery Gy.: Magyar népdalok. Énekelte Kecskés Lajos IV. é. növ. 8. Lampérth G.: Honvédek emléke. Szavalta Barsi Lajos III. é. növ. 9. Végler Gy.: Csatadal. Pauer István IV. é. növ. vezetésével előadja az ifjúság ének- és zenekara.

Next

/
Thumbnails
Contents