Állami Tanítóképző Intézet, Pápa, 1902
104 a jó nevelő kötelessége. Szigorúan megvizsgáltam az iskolatermet. Tiszta-e a levegő, tiszta-e a padló, a tábla, az asztal, a padok? A levegővel nem voltam megelégedve. Kiküldtem tehát a gyermekeket az udvarra s kinyitottam az ablakokat. A tábla is piszkos volt. Nem resteltem a dolgot, hanem kivittem a szivacsot, kimostam alaposan, azután letörültem szép tisztára a táblát. Igaz, mindezt meg kellett volna tennem, még a gyermekek gyülekezése előtt, de akkor annyira elfoglaltak tépelődö gondolataim, hogy megfeledkeztem a nevelő mindennapos első kötelességéről. Későbbi látogatásaim alkalmával azonban mindig ez volt első dolgom. Mikor már 8 óra felé bejöttek a gyermekek az iskolaszobába, megfigyeltem ruháikat, cipőiket, arcukat, hajukat, füleiket és kezeiket. Megnéztem, hogy tiszták és rendesek e. Ha az ellenkezőt tapasztaltam, nem maradt el jóakaró figyelmeztetésem. Pl. Szőts Sándor kezei nem voltak elég tiszták. Mondám neki: „Ejnye, Sándor, nem tiszták a kezeid. Nézd csak Hladik Jóska kezeit, milyen szépek, tiszták!“ „Tanító bácsi kérem, Hladik Jóska nem járt ám annyit a napon, mint én nyáron.“ (Szőts Sándor 6 éves.) Észrevettem, hogy az élénk eszü gyermek rá akar szedni, mert mindamellett, hogy kezeit sötétbarnára sütötte a nap, mégis észrevehető volt rajta a piszok. Meggyőztem tehát arról, hogy engem nem szedhet rá és figyelmeztettem, hogy máskor piszkos kézzel ne jöjjön az iskolába. Dacára, hogy igazolta magát, észrevettem, hogy Szőts Sándor nyiltszivü, bizalmas, élénkeszü gyermek. Félre vezetési kísérletét egy kis góbé-agyafurtságnak tulajdonítottam. (Sándor székely-gyermek.) Szívesen foglalkoztam vele. Kérdezősködtem előbbeni lakóhelye, Déva felől. Bátran, szabatosan felelt minden kérdésemre. Az állatokat nagyon szereti az én kis Sándor barátom. Pagáttal (a tanító bácsi vizslájával) igen jó barátságban van ; gyakran elnéztem bohó játékukat az udvaron. Érzem, hogy ezzel a kis fiúcskával jó barátságban leszek mindig. (És a többivel nem?) Rövid érintkezésem alatt nagyon megszerettem. íme egy új világ tárult fel előttém, a gyermekiélek kis világa. Bepillantottam s meggyőződtem arról, hogy az Isten legkedvesebb teremtményeinek, a gyermekeknek kertésze lenni valóban a legszebb hivatás.“ íme, t. olvasóm, ez egy tanuló legelső dolgozata, amelynek anyagát közvetlen megfigyelés alapján gyűjtötte egybe. Az ember lelke ily tapasztalatok hatása alatt az eszményiség felé száll, mert a tanuló cselekedetében, gondolkozásában felismeri a jó magyar népnevelő hivatásszeretetének felébredését, fejlődését és megszilárdulását. Ezt nevezem igazi tanítónevelésnek, eleven pedagógiának. E nélkül a tanítóképzést elképzelni nem tudom. Éz az, ami a rideg korlátokon túl viszi az ifjú lelkét s megnyitja előtte hivatá
