Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1947
Kereskedelmi középiskola
- 63 bibliaköreink pedig jó alkalmak voltak a biblia behatóbb tanulmányozására és az Ige személyes alkalmazására. Ez utóbbira az Ige közös megbeszélésével került sor. A hagyományos missziói keretekkel szakítottunk., mert azt tapasztaltuk., hogy a szervezetekben élő. tisztikaros diák-flelkigondozás külsőségbe hajlott és megmerevedett. Alig jutott többre a vallásos önképzőkörnél, diákjaink nem kerültek személyes közösségbe Krisztussal. Leánykörünk bibliakörét Durkó Erzsébet tanárnő vezette. Februárban megtartott csendesnapjainkra egyházunk kiváló munkásait hívtuk. Az egész évi lelkigondozásnak az volt a főszempontja, hogy növendékeinket bevezessük a hitvalló lelki élet szentélyeibe és közösségre vezessük Krisztussal. Reméljük, hogy a gyülekezetekbe hazatérő diákjaink hasznos szerszámokká válnak Isten kezében és kiveszik részüket a holnap egyházának szolgálatából. Kovács Gyula ref. lelkipásztor. 8. Újjáépítési és centenáriumi kiállítás. A Kereskedelmi Szakoktatási Főigazgatóság felhívására 1948. február 27—29. napjain újjáépítési és centenáriumi kiállítást rendeztünk. Kiállításunk két részből állott. Egyik része az ifjúságnak és a tanári testületnek az iskola újjáépítésében elért eredményeit, tükrözte vissza. Különféle szemléltető eszközök, rajzok, grafikonok, térképek, termelési folyamatokat bemutató táblák, fizikai eszközök, fényképek, kézi-: munkák és szebbnél szebb kirakatok bizonyították azt a hatalmas energiát, lami az újjáépítés lendületében előbbre viszi a fiatal magyarságot. A kiállítás másik része 1848-as iratokat, leveleket, könyveket, szerződéseket, kormányrendeleteket, stb. mutatott be. Ebben a részben saját anyagunk kissé szegényes volt. De igen gazdaggá tette a centenáris részt ifj. Süle Sándor kertai iskolafelügyelő gyűjteménye. A kiállításon látható volt: Levéltári adatok 1848-ból a Somlóvidékről, Jobbágyfelszabadulás Kertán 1848. április 2-án, 12 db. eredeti 48-as kiáltvány, plakát (KossuthHBatthyánv-Szemere), Egyházi beszéd a Marcal melléki nemzetőrség zászlójának felavatása-i kor, 1848. jún. 1., 1849-es kalendárium, Magyar gazda c. folyóirat 1847-ből, 1836. évi úrbéri törvénycikkek, Nagy Somlai hegyvám lajstrom 1856. évre, Úrbéri füstpénz 184CMből, Magyar Barnaghi Robotos lajstrom 1845. évre, Cselédek Consciptioja 1798-ból, Jobbágyakkal elszámolás 1837-ből, Czéhslzerződések, stb. Tagadhatatlan, kiállításunknak ez volt az értékesebb része. Ifj. Süle Sándor iskolafelügyelő úrnak kedves segítségéért és fáradozásaiért itt is köszönetet mondunk. A kiállítás megrendezésében minden tanár és minden diák részt vett. A munka oroszlánrészét végzőknek itt is köszönetet mondunk. Itt kell megemlíteni Bacskay Sándor és Gáti Samu tanárok nevét. Tanulók közül ki kell emelni Vér Elek, Raksányi Gyula, Mészáros Gyula, Tuba Tihamér, Lengyel Zoltán v Szabó Klára,. Tóth Margit, Török Mária nevét. A felnőttek osztályából ifj. Veszeli Ferenc és Manning Ottó tevékenykedtek eredményesen. A látótgatók száma meghaladta a 2000-et. A kiállítási anyagot Gáti Samu lefényképezte és a kereskedelmi szakotatási intézmények budapesti kiállítására felíkjüldtük. Tanulóink lelkében ezzel a kiállítással 1848-ftiak feledhetetlen emléket .állítottunk. 9. Fényképező-kör. 1948. február 8-án alakult meg az iskola fényképezőköre. A gyorsírókörhöz hasonlóan ez is két csoportra: egy fiú- és egy leány-