Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1947

Gimnázium

— 30 — középiskolák 1948. VI. 12-én tartott együttes évzáró tornaünnepélye volt. Ez a következő műsorszámokból állt: 1. Szabadgyakorlatok (1200 fiú és leány). 2. Gyakorlatok gyűrűhintán (Gimn. és Ker.). 3. A kard- és tőrvívás döntője (Gimn. és Ált. isk.). 4. Karikatánc (100 polg. és ált. leánvisk. nö­vendék). 5. Nyújtó,- és korlátgyakorlatok (Gimn. és Ker.). 6.' Zászló-, tárni?*-, bot- és buzogánygyakorlatok (Gimn. IV., V., V.). 7. Gerenda- és talaj gyakorlatok (Leánylic. és Ker.). 8. Diszkoszvetés (Gimn.). 9. Utánzó játékok (Ált. isk. VI. A)— VI. B). 10. Ritmikus tánc (Leánylic.). 11. Röp. labda.mérkőzés (Theol. akad. és Gimn.). 12. Szalagtánc (Leánylic. és Ker.). Az ünnepélyt ragyogó szép időben többezer főnyi közönség nézte végig. Az évzáró verseny győztesei a következők lettek: I. oszt. Csoknyay K. VI IL, II. oszt. Varga István VI It. s III. oszt. Nagy Gusztáv V. Ugyancsak Csoknyay K. VIII. nyerte meg a helyi középiskolák részére ez évben először kiírt Jaj.kő László emlék^crsenyh is, és ezzel a Körnek egy évre a verseny vándor., díjául felajánlott értékes ezüstserleg is birtokába került. Élénk munka folyt a vívás terén is. A középiskolák Budapesten rendezett orsz. bajnoki versenyén Sugár György VIII. és Lux Emil VIII. szerepelt legjobban. Az I. osztályú évzáró versenyen Tokos Gyula VIII., a II. osztályún Huszár Attila V., s az Ált. isk. tőrvívó versenyén Belényesi Jenő VII. ált. isk. győzött. Az évközi I. és IL oszt. versenyeken eredményesen szerepelt még Németh K. VII v Asbóth D. VII!., Gyenese Gábor VIII. és Nagy Ernő VII. h) A főiskolai énekkar, vegyeskar és zenekar az idén ének- és zenetanár hiányában nem működött. Reményünk van rá, hogy munkája az enek- £s zenetanári állás mihamari betöltésével a jövő isk. évben újra megindul. Rendkívüli tárgyak. Angol társalgás. Heti 2 óra. Tanította dr. Pong, rácz József. — Művészi rajz. Heti 2 óra. Tanította Tóth Sándor. — Vívás. Tanította Kovács Lajos. — A résztvevők számát osztályonként a statiszti­kában közöljük. Adományok, jutalmak. Tanulóink jutalmazására a következő pénzado­mányokit kaptuk: Dr. CseivSzombathy Lászlótól 57 Ft, gimnáziumi tanári testülettől 50 Ft, az 193S-ban végzett öregdiákoktól 150 Ft, dr. Kiss Gá­bortól 30 Ft, a vendégül látott debreceni Cantustól 100 Ft, összesen 387 Ft. — Könyvadományokat kaptunk: a Dunántúli Ref. Egyházkerülettől 20 drb.;-ot (dr. Tóth Endre: A pápai ref. egyház története) 200 Ft és Bedőcs József' könyvkereskedőtől 3 drbi-ot mintegy 25 Ft értékben. A szíves adományokért ez úton mondunk hálás köszönetet. Pénzjutalmai kapott: Csere K. IV. o. (50 Ft), Kovács K. V. o. (50 Ft), Csóri S. VI. o. (27 Ft), Szijj V. VII. o. (50 Ft), Asbóth D. VIII. o. (25 Ft), Böröczky D. VIII. o. (30 Ft) és Fejér K. VIII. o. t. (25 Ft). A debreceni Cantus 100 Ft-os adományát zenekari célokra Szabó Sándor nőnevelőintézeti ének- és zenetanárnak adtuk át, 30 Ft-ot pedig a gimnáziumi Ifj. Segítő Egye­sületnek utaltunk át. Könyvjutalmat kapott: IV. a) oszt. Badacsonyi Éva, Gyenese Z., Hor­váth A., Pápai L., Rab I., IV. b) oszt. Egyházi L., Fejes J., Huszák P., Ka­tona A., Vida J., V. oszt. Bóta K., Dusza J., Molnár S.., Paczai S., Szabó Klára, VI. oszt. Baki M., Barsi L., Tóth K., VII. oszt. Horváth E., Kántor M., Kiss S., Szenes Márta, Vidosa K., VIII. oszt. Bírói., Böröczky D., Hetyei S., Szalóky Z(suzsánna. Rajzjutalmat kipott (vázlatfüzetet): IV. a) oszt. Papp D., Mészáros S., Szakács F., V. oszt. Bóta K., Kovács K., Páti Gy., VI. oszt. Jílek J., Varga Gy., VII. oszt. Horváth K., Kiss S., Németh K., VIII. oszt. Gelencsér F., Ko„ vács Edit.

Next

/
Thumbnails
Contents