Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1947

Gimnázium

- 25 ­testületünk e téren is megtette a lehetőt mind a jórend és fegyelejm, mind r pedig az elérhető legjobb tanulmányi eredmény érdekében. Oktatómunka. Az oktatómunka az állami tanterv szerint folyt, év elejétől kezdve 45 perces tanórákkal. A tanítási anyagot a tantervben, illetőleg ßz utasításokban megszabott terjedelemben elvégeztük. Az iskolai szünetek megJ szabásában a vonatkozó 175.000/1947. VKM számú rendelethez alkalmazkod­tunk és iskolai munkánkat az ugyanebben előírt 200 tanítási napra állítottuk be. Ez az egész évi szorgalmi idő így is csak egy nappal rövidült meg, a korábbi tanév-befejezést elrendelő 6280/1948. Korm. sz. rendelet értelmében. A nevelőmunka általános irányelvei és adottságai. Nevelői munkánkra a 48-as gondolatkör és a centenáriumi év szellemi beállítottsága nyomta rá bélyegét. Míg egyfelől igyekeztünk eleven kapcsolatot tartani a haladó élettel, másfelől fokozottan igyekeztünk kifejteni és tovább bontakoztatni azt, ami már multunkban, nemes hagyományként, a demokratikusan haladó szellemmel összhangban, benne van. A centenáris esztendő tevékenységéről, nevelőérték szempontjából is szóba jövő tényeiről fennebb, évtörténetünknek az ifjúság munkáját méltató Újjáépítés, gyűjtés, ügypártolás, önkormányzat című feje­zetében adtunk számot. Meg kell jegyeznünk azt is, hogy az utolsó esztendő egyfelől a lüktető, eleven élettel való szoros kapcsolattartás és másfelől a zavartalan, nyugodt, elmélyedő belső munka két ellensarki pedagógiai ideálja közül természet­szerűleg az előbbinek kedvezett, s a kettő helyes egyen súlyviszonyát nem volt mindig könnyű dolog biztosítani. Az igénybevettség túlságosan nagy, az intenzitás túlságosan erős s a koncentráltság veszélyeztető a'kalmai túlságosan számosak voltak. Tanulóifjúságunk még azokból a hiányos és megszaggatott tanulmánvimultú évfolyamokból tevődik össze, amelyekre a minden alkalmat megragadó szorgos munka és erőfeszítés csak hasznos s az összpontosított szellemi magatartás közműveltségünk érdekei szempontjából is csak üdvös lehet, örömmel kell megállapítanunk, hogy ifjúságunk nagyfokú igénybe­vétele ellenére is nagyrészben komoly törekvéssel, egyes esetekben öntudatos belátással fogott a munkához, olykor a régebbi hiányok pótlásához is. Az osztályok tanulmányi eredménye a 11. félévben javult. Reméljük, hogy az elmúlt év indító alkalmai után az elmélyedő mnnkára is kedvezőbb feltételek 1 között ez az emelkedő irányzat csak fokozódni fog. Valláserkölcsi \nevelés. Ref. diákjaink lelki gondozását a vallásórák mel. lett a diákistentiszteleteken és a bibliakörökön végeztük. Egyik vasárnap' diákistentiszteletet, a másikon bibliakört tartottunk. Szakítva a szereplésre és kirakat-munkára csábító egyleti kerettel a súlyt a Krisztussal való találkozásra és a vele való személyes együttélésre vetettük-.diákjaink kezébe adtuk az írást s igyekeztünk rávezetni őket a lelki élet útjára, hogy megtanulják rajta a járást, megtalálják a lelki élet döntő állomásátj kívánják az Ige tanulmá­nyozását és már ifjúságukban belenőjjenek a Krisztussal való közösségbe. Diákistentiszteleteken és bibliakörökön e beszámoló írója, Kovács Gvula vallásoktató lelkész szolgált. Kisebb tanulócsoport látogatta dr. Pongrácz» lózgef nv theologiai tanár, egyet. ny. rendkívüli tanárnak immár 1938 <óta tartott vasárnap délutáni bibliakörét is. Az iskolai év másodr'lk felében újra felelevenítettük az első tanóra előtti rövid igeolvasás és ének néhány év óta megszakadt hagyományát. A csendesnapokat megtartottuk (febr. 20—22.). Evangélikus növendékeink vallás-erkölcsi nevelése a vallásórákon kívül az Evangélikus Diákok Ifjúsági Luther Szövetségében történt. A szövetség

Next

/
Thumbnails
Contents