Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1947
Polgári leányiskola
— 122 -Az iskola nyugalomban lévő igazgatója: Kutassv Mária, Pápa, 1939. — Az iskolának nyugalomban lévő tanára: Bielek Elemérné Könczöl Irén, Miskolc, 1939. III. Különféle jelentések. 1. Tanulmányi kirándulások. A város és környéke. Szept. 27-én Kö\zeg. 2. Természetvédelemre való nevelés. VKM 1947. évi május 13-án kelt 72.753/1947. III. sz. rendeletének megfelelően tanulóinkat a fák, növények védelmére neveltük. Ismertettük előttük a fásítás és gyümölcstermelés nemzetgazdasági jelentőségét. Növendékeink belekapcsolódtak az Ültessünk fát mozgalomba. A szabadságharc 100 éves évfordulóiának emlékezetessé tétele védett emlékfa ültetésére, az elültetett fák szeretetére és gondozására buzdítottuk' tanulóinkat. 3. A tanulók egészségi állapota. Október hó végén és nov. első felében néhány esetben gyenge lefolyású sarlachos megbetegedés fordult elő tanulóink között. Mivel a betegség a bentlakó növendékek közlött lépett fel, további terjedésének megakadályozására dr. Edelénvi Szabó Gyula főorvos úr a bentlakó tanulókat nov. 8—18—29^én, a bejárókat nov. 30, dec. 3—15-én védőoltásban részesítette. Március hó folyamán városunkban megkezdődött a gümőkór elleni B'CG-védőoltási akció. Tanulóinkat márc. 6—9—12-én oltották be. Az akció kivitelében a dán Vöröskereszt nyújtott segítséget, melyért ez úton is hálás köszönetemet fejezem ki a célkitűzését megvalósító dán Vöröskeresztnek, közelebbről az oltást végző orvosoknak. Résztvettek tanulóink dr. Edelényi Szabó Gyula kórházi főorvos úr által Mi a jelentősége 1948-ban a BCG védőoltásnak? címmef kitűzött pályázaton. A résztvettek közül Kiss Éva IV. a) o. 10 Ft*ot, Szabó Lenke IV. ia) o. 5 Ff-,ot, Kovács Etelka IV. b) o. 5 Ft pályadíjat nyert. A díjat márc. 12-én,az oltást végző két dán orvos és a nevelőtestület jelenlétében, az igazgató üdvözlő szavai után dr. Edelényi Szabó Gyula főorvos osztotta ki. A 322/1948. sz. tf. leiratnak megfelelően 1 az osztályfőnökök az Országos Közegészségügyi Intézet által kiadott e tárgyú tájékoztatóját ismertették a tanulókkal. 1948. márc. 5-én kelt 42.540/1948. sz. VKM rendeletnek és az 1948. április 5-én kelt 851/1948. tf. sz. tanfelügyelői leiratnak megfelelően április 13-án az Ifj. Vöröskereszt Csoportunk összejövetelén az egész ifjúság jelenlétében SZÍVÓS Irén tanár Küzdelem a TBC ellen címmel előadást tartott. Április 17-én nevezett tanár vezetésével megtekintették tanulóink a helybeli Tüdőgondozó Intézetet, hol dr. Kalapos György főorvos a gümőkór orvosi kezeléséről tartott előadást, melynek keretében bemutatta a tüdő röntgenezését és töltését. Lauer Gizella tanár, mint az Ifj. VK vezetőig, megszervezte iskolánkban a TBC-elleni tanfolvamot. melvnek elvégzése után a csoport tagjai teljes tájékozottságot nyertek a TBC-ielleni küzdelem minden részletéről. A május 2-i szülői értekezleten Rásky Gizella tanár A tuberkulózis elleni védekezés címmel tartott előadást. Dr. Karvaly Elemér városi orvos június 3-án végzett iskolánkban orvosi vizsgálatot. 4. Az iskola gazdasági- és gyakorlóterülete. A 224 m 2 területet még ebben az iskolai évben sem használhattuk, helyette az iskola konyhakertjében végezték el tanulóink gazdasági ismereteik elmélyítésére szükséges munkálataikat. :