Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1943

IV. A főiskola alkotó részei - B) Gimnázium - VI. Ifj. egyesületek működése

— 43 — G) Gimnáziumi Sakkor. A sakkör az idei alakuló gyűlését Vásárhelyi Károly tanárehiök vezetése mellett 1943 nov. 15-én tartotta. Ifjúsági elnök lett Csizmadia György VII. o. t., jegyző Szalay Győző VII. o. t., pénztáros Jókay-Ihász Sándor VII. o. t, szertáros Finta István VII. o. t. és Gémes József VII. o. t. A kői* sakkozó összejöveteleit hetenként kétszer, vasárnap és csütör­tökön d. u. 5—7-ig tartotta, de a rendkívüli körülmények miatt sem a szo­kásos évvégi csapat- és egyéni versenyeket megrendezni, sem a tagdíjakat beszedni nem tudta. A kör vagyoni helyzete: bevétel 7.50 P, kiadás —, maradvány 7.50 P. Pénzvagyon: 305.80 P, melyből 221.— P a dr. Antal Géza alapítvány. H) Ifjúsági Aerokör. Az Aerokör második éve működik iskolánkban. A november 10-én tartott alakulógyűlés a következő tisztikart választotta: elnök Jeney József III. ker., titkár Tóth Endre V. o. t., pénztáros Gyimesy Zoltán VI. o. t. és szertáros Béres László IV. B. o. tanulók. Tagok száma: 30, akik két kezdő és egy haladó csoportban dolgoztak. A kezdők I. csoportja hetenként kedden, a II. csoportja csütörtökön tartott munkadélutánokon doboz­sárkányokon kívül több Szellő, Gyuri, Dongó és Cinege típusú modellt ké­szített. A haladók szombaton dé'utánonként jöttek össze és Dermer, Vándor, C F 17, Uborka és Szittya típusú modelleket készítettek. Háziversenyt május 28-án tartottunk 9 résztvevővel, akik közül Gyimesy Zoltán VI. o. t. II. fokú arany, Béres László IV. B. o. tanuló I. fokú arany jelvényt szereztek. A kör működésének anyagi feltételeit a tagdíjak, a Magvar Aero Szövet­ség 200 P pénz- és anyagtámogatása, valamint egy névtelen adományozó 20 P ajándéka biztosították. Az utóbbiakat ez úton is hálásan köszönjük. I) Fotókör. A Ref. Koll. Fejes Zsigmond Fotókör 1941 óta működik intézetünkben. Borbély Sándor tanárelnök hadbavonulása után a kör vezetését Varga László gimn. tanár vette át. Az ifjűságból a következő tisztikart vá­lasztották: elnök-titkárnak Kovács Zoltán László IV. ker., szertárosnak Sinkó Ottó és Rózsa Miklós gimn. VII. o. tanulókat, könvvtárosnak Hauptmann Sándor III. ker. o. tanulót. A körnek 24 rendes és 4 pártoló tagja volt. Az év folyamán a kör 3 nyilvános szakelőadást, 3 vetítőképes bemu­tatót rendezett és az év folyamán sok oktató és színes film is bemutatásra került. Kovács Zoltán ifj. elnök 8 képpel vett részt az országos képkiállításon,, ahol a hatodik helyezést érte el. A kör vagyona megközelíti az 1000 P-t. A kör laboratóriumának kibőví­tésére nagy szükség volna a további eredményes munka érdekéhen. J) Sportkör. Neve: A Pápai Ref. Kollégium Sportköre. Székesfehérvári kerület. Igazolási száma: 198. Alapítási éve: 1896. Tiszteletbeli elnöke: Rab István gimn. igazgató. Vezető tanárai: vitéz Kovács Lajos és Mester Gábor testnevelési tanárok. A tanulók létszáma: 641. Testgyakorlás alól felmentést kapott 20 tanuló. A tagok száma: 327 volt. Rendes gyakorló órát hetenként háromszor tartott a Kör, és pedig kedden (III. A.— III. B.) és szerdán (IV. A.—IV. B.^ d. u. 4-től 5-ig, továbbá szom­baton (V.—VIII.) d. u. 6-tól 7-ig. A Körnek 8 szakosztálya volt, s ezek fa következő sportágakkal foglalkoztak: atlétika, céllövés, játék, kerékpár, szer­torna, téli sportok, úszás* vívás. Az iskola I. sz. tornatermének területe 200 m 2, s padlózata hajópadló, a II. sz. teremé 220 m 2, s padlózata tölgyfaparkett. Mindkét terem felszerelése teljesen korszerű és hiánytalan. Az udvar területe kb. 3000 m 2, felszerelése: 1 vascső tornaállvány, ugrógödrök és dobókörök. Az iskolától kb. tízpercnyire fekvő középiskolai közös játszótér területe kb. 6 k. hold. A hozzá tartozó

Next

/
Thumbnails
Contents