Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1943

IV. A főiskola alkotó részei - B) Gimnázium - VI. Ifj. egyesületek működése

— 41 — jutalomban részesült. A felsős szavalóverseny első díját, 15 P-t, Bíró István V. o., második díját, 10 P-t, Petrőcz László VII. o. tanuló nyerte. Az alsós szavalóversenyen 10 P díjat kapott Pethő Attila III. o. t. Két pályatételt (1. Református hitünk legvígasztalóbb tanításai. 2. Tartozásaim — hívő diák számadása.) nem érkezett pályamunka. — Szép, hitvalló kiállása volt az egyesületnek a december 5-én tartott templomi vallásos est, melynek három előadója, Tokody Gyula, Mohácsy László és Harcsa Gyula VII. o. tanulók »Az ifjúság és Krisztus — a múltban — jelenben — jövőben« címen muta­tott rá a Krisztus-hívő ifjúság hivatására. Micskó Károly ifj. elnök lelkes bib­liamagyarázata zárta be az értékes templomi ünnepélyt. — Megtartottuk a szo­kásos félévi szeretetvendégségünket is. Gazdag programmján Ólé Sándor főiskolai gondnok bibliamagyarázata, Tóth Sándor gimn. tanár előadása (Franciaországi élmények), több ének- és zeneszám, valamint a pályadíjat nyert munkák felolvasása, ill. szavalatok előadása szerepelt. Az egyesület tagjai közül többen résztvettek a Pro Christo és a Soli Deo Gloria diákszövetségek konferenciáin. Részükre utazási segélyt nyujtottunk. — .Itt emlékezünk meg — hálás köszönettel — a következő jótéteményekről: Ólé Sándor főiskolai gondnok az 1903-ban érettségizettek adományából 60 P-t, egy magát megne­vezni nem akaró jóltevőnk pedig 10 P-t ajándékozott pályatételek jutalmazására. C) Cserkészet. A 227. sz. gr. Tisza István cserkészcsapat. Parancsnok: Borbély Sándor gimn. tanár, akinek katonai szolgálatra való bevonulása után január óta a parancsnoki teendőket helyettese: Lőrincze Lajos gimn. tanár látja el. A huszárokelői nagytábor után a hosszú nyári szünet gazdag cserkész­vállalkozásokkal ajándékozott meg bennünket. Július 14—29-ig a Magyar Cserkészmozgalom által rendezett országos központi vendégtáborozáson vett részt 12 cserkészvezetőnk, ahol az erdélyi szórványvidékek magyar ifjainak adták a tábori ki 1 épzókereteí. A Ba'aton melletti Fonvód-Béla'elepe i eltöltött 2 hét gazdag élményt jelentett cserkészeinknek. Szeptember 5-én a helybeli Honvéd Üdülőben vidám tábortűz keretében nyujtottunk szórakozást sebesült katonáinknak, szeptember 12-én pedig a városi Sporttelepen katonáműsort rendeztünk a leventékkel karöltve. A tábortűz tiszta jövedelmét a Vöröskereszt céljaira ajánlottuk fel. 8 vezetőnk a hárshegyi cserkészparkban résztvett az első központi regös országgyűlésen (október 25—30). Még az iskolai év megkezdése előtt megtartottuk csapatunk 20 éves jubileumzi emlékünnepélyét,; amely egybeesett nagy névadónk halálának 25 éves évfordulójával. A jubi­leumi ünnepélyen Horváth Endre dr. tanítónőképző-intézeíi igazgató, tb. csa­patparancsnok: »Hogyan született meg a cserkészcsapat?«, Tóth Sándor cs. csapattiszt: »Emberebb embert, magyarabb magyart«, Bodolay Géza cs. tiszt: »A magyar cserkészmozgalom új útjai« címen tartottak előadást. Közben Tapsonyi Sándor cs. tiszt vetítettképes előadásban számolt be az elmúlt 20 évről. Ugyanekkor Rab István gimn. igazgató, szervezőtestületi elnök meg­nyitotta az intézet második emeletén e 1 helyezett cserkész-kiállítást. Az iskolai év megkezdésével azonnal táborozáshoz láttunk, amellvel egy új cserkészmunka alapjait akartuk megvetni. Ez sikerült is, mert 5 újonc örsöt, s ezekbe elsős diákokat is felvettünk. Az évet 77 újonc, 56 cserkész, 24 tiszt, összesen 157 főből álló csapattal az eddigi legnagyobb létszámú csapattal kezdtük. Az új cserkész-évet a szokásos táborozó összejövetellel kezdtük, s ezen már újoncaink is résztvettek. Az idén is megtartottuk Örsi rendezésben a hagyományos Mikulás-estet és a csapatkarácsonyt. A cserkészmunka a leg­jelentősebb részét az Örsi összejövetelek alkották. A regöscserkész-munkát is folytatta a csapat és ennek eredményeképen jan. 30-án Tapolcafőn, febr.

Next

/
Thumbnails
Contents