Református kollégium főiskolai ifjúsági képzőtársulatának jubíleumi évkönyve 1841-1941, Pápa, 1941

ket«, kinek vágyai alig különböznek a jelenlegi »utódok« ki* vánságaitól:

»Ne csak ablakodból nézz rám,

Kedves szőke kis angyalkám!

Tiszta kis lakodból jöjj ki,

Én vagyok híved ideki.«

Amint forgatom a »Tavasz« lapjait, halkan mellémszegődik egy zsinóros*mentés discipulus és karját vállamra téve másik kezével az erdő felé mutat: »Ott ama fenyves alatt, milly csodadicső képi Milly szép ez ifjú, kinek barna fenséges arcá* ról a legkedvesebb, leggyermekiebb ártatlanság tündököl, és Antonió, az ifjú pásztor, még gyermek, nem idősb mint Angio* lina, kinek embátyja, kivel a gyermekség első játékait játszá, ki őt akkor bátyjának, Toniójának nevezé s kis karját gyakran nyaka köré fűzé s csókjait elfogadó és viszonzá«.

Erről a jelenetről körülbelül így nyilatkoznánk mi röviden: csókolóznak. — Mégis örömmel ringatóztam a magyarázó mon* datfűzés tekervényein át egészen az »elfogadásig és viszonzásig«.

A »Rózsa« egyik levelén ezt a bírálatot olvastam: »Ezen rózsa olly tövises, olly gallyas, hogy miattok virágjához nyúlni lehetetlen. Van benne két próza, de hogy minéműek azok, szer* zője sem említi — tán maga sem tudja —, mi pedig alig talál* hatjuk ki«. — Ilyennel még sohasem találkoztam, hogy egy és ugyanaz a lap, vagy folyóirat saját oldalain megjelent cikkeket bírálgasson, mégpedig rossz oldaláról nézve a dolgokat.

Egyszerű és mégis nagyon kedves és szép rajzok, festmé* nyék illusztrálják a »Bimbók«*at. »Az érzelem és képzelet virágait látod e kötetben, szíves olvasó! Igazi természetes virá* gok, amint a szív mélyében megteremnek. Ha víg a dal: víg volt forrása is; ha pedig a dal fájdalmas, merengő: érzi a szív is a fájdalmat, melyet dalával kifejez«. — mondja egyik előszó.

Lássuk tehát az egyik »nevettetőt«. »Egy diák, korrogván kiehült pokolja, a koppantót, mivel igen fagygyús volt, a sötét* ben kolbász helyett elnyelte, az torkán akadván, hátára irányozott vulkán buzogányával kellett segítni a kapzsin«.

Pár lappal odébb Eötvös Károly komoly kérése olvasható egy »költőhöz«: >

»Ne hagyd itt e hont, légy igaz fia;

Ha hírre vágysz: itt feltalálod azt.

Ha lelked ép: légy eszme bajnoka.

Ha elfogyott erőd: ő megnyugaszt.«