Református kollégium főiskolai ifjúsági képzőtársulatának jubíleumi évkönyve 1841-1941, Pápa, 1941

el. Emlékszünk a Kollégium 1931*ben rendezett négyszázéves emlékünnepélyére, az ország*világra szóló ünnepségre. Sokan vagyunk, kiknek fülében örökké visszacseng Kormányzónk itt mondott ünnepi szózata s a Főiskolai Énekkar esdeklő fohásza pápai főiskolánkért:

»Áldás reá, álljon még soká,

Ne érje baj, ne érje vész ...«

Ekkor leplezik le a Kollégium előtti téren a két legnagyobb pápai diák, Petőfi és Jókai szobrát is. Mindez még jobban eb* mélyíti bennünk pápai diák*öntudatunkat. Tudjuk, hová tartó* zunk s érezzük, milyen múlt kötelez bennünket. Mint felelős diákok, szomjas lélekkel járunk a vasárnapi istentisztelet után tartott képzőtársasági gyűlésekre, melyeken minden valamirevaló diák megjelent.

Felidézem e gyűlések emlékét s eszembe jut a hagyomá* nyok és új igények érdekes mérkőzése, mely ezeken a mi korunk* ban végbement.

A magyar önképzőkörök s mindenekelőtt a protestáns kol* légiumok önképzőkörei bocsátották szárnyra a múlt század re* formnemzedékét. Hangjuk és stílusuk később az országgyűlé* seken s törvényhozótestületekben kelt visszhangra, retorikájuk a magyar politikai szónoklat hangnemét színezte.

A pápai Kollégium Képzőtársasága ezelőtt száz évvel, a re* formkor kellős közepén alakult meg. Életrehívói, magasbalendítői közt ott találjuk Petőfit és Jókait, kiknek nevével a magyar re* formkor oly szorosan összeforrt. Itt »világított rá az áldott láng« Jókai útjára s így a Kollégium Képzőtársasága is segített daj* kálni azt a magyar prózai stílust, mely a múlt században oly pél* dátlan tekintélyre tett szert. így nyer jutalmat Petőfi is népdalai* val, melyekkel a múlt századi irodalmi népiesség alaphangját adja meg.

A rajongó ifjú, ki néhány év múlva a Nemzeti Múzeum lépcsőiről a szabadság igéit hirdetve rázza fel a nemzetet, ba* rátái körében itt lépett először a nyilvánosság elé.

Ezért van, hogy a múlt század folyamán a szavalás, szónok* lás, a verselés, főként a népdalköltés a magyar önképzőkörök alapvető hagyományává lett. Képzőtársaságunk pedig megkülön* böztetett önérzettel vallhatta magáénak e hagyományokat s meg* őrzésükre is féltőbben kellett ügyelnie, mint másoknak.

24