Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1941

II. Nagy Gábor gimnáziumi vallástanár életrajza

^ 13 ez, olyan mint maga a halál, amelybe bele szédül és bele hull rengeteg fiatalember. A mi romlott természetünk, amely tele van kételkedésekkel, a Sátán cselvetéseivel, nem akarja bevenni az Üjtestamentom feleletét, az örökélet hitét. Mindent elkövet, hogy tőrbeesett madárként megsebe* sítse magát és véres testtel ott vergődjék a szörnyű szakadék partján, míg bele nem hull abba. Már most: a keresztyén vallástanárnak az a hivatása, hogy nevelő munkájával visszatartsa ettől a szakadéktól, illetve, hogy ne* velő munkájával aranyhidat építsen erre a szakadékra és azon elvezesse a keresztyén hit magaslataira, napfényes ormára az ifjúságot. Ezt a nevelői munkát végezte Nagy Gábor tanár testvérünk. A legszebb és legmagaszto* sabb munkát, a keresztyén pedagógiát. Hogy hogyan végezte? Voltak és lehetnek ellenmondások és kritikák, de én egyet biztosan tudok: szerette az ifjúságot. Édes szóval, simogató szóval és kézzel becézgette és dédel* gette minden diákját. Soha nem volt egy rossz tekintete a diákjaihoz. Leg* nagyobb kincsünk a szeretet. Ha szeretet nincs bennünk: semmik vagyunk. Lehetünk nyelveken beszélők, tudósok, gazdagok, szónokok, de ha sze* retet nincs bennünk, semmik vagyunk. De mikor egy tanár leszáll a kated* ráról, oda megy a diákjai közé, ott jár*kel közöttük Bibliával a kezében, édesapaként kikérdezi őket ügyeik, bajaik, panaszaik felől, simogatja és becézgeti őket, abban a tanárban szeretet van, abban a tanárban melegség van, keresztyén pedagógia van: krisztusi elem van, a Krisztus evangélio* mának átélése van. Annak a tanárnak nagy része van abban, amit egyik énekünk így fejez ki: Érzem, hogy az örökélet Már e földön az enyém lett. íme, Nagy Gábor így végezte az ő nevelői munkáját. így igyekezett áthidalni az Ótestamentom kérdése és az Üjtestamentom felelete között tá* tongó nagy szakadékot, illetve így járt azon az aranyhidon, melyet Krisztus épített az Ö feltámadásával. És ha ez így van, szabad*e nekünk kétségbe* esetten sírnunk vagy roskadoznunk az ő koporsója mellett? Csak lépjünk rá arra az aranyhidra, amelyen ő is járt, amely elvezet a Krisztushoz, az élet Urához és Fejedelméhez bennünket, aki kiterjeszti sátorát felettünk, aki a vizeknek élő forrásaira visz minket és eltöröl szemeinkről minden könnyet. Ez az én vigasztaló szavam hozzátok, gyászoló testvéreim: édesanyja, hitvese, immár csak özvegye, árva gyermekei, testvérei, anyósa és sógor* női és végtisztességtevői. Lépjetek rá az aranyhidra, amelyen ő is járt, ame* lyen járva meg fogjatpk látni a hit világánál, hogy Isten igen is tesz a holtakkal csodát, a benne hívőknek fejére teszi az élet koronáját, előttük megnyitja az élet kapuját, amelyen belül csodák tárulnak fel előttük. Kegye* lem és hűség csodája, Isten atyai szerelmének csodája. Kivilágított atyai haj* lékok csodája. Viszontlátás és boldog örökélet csodája. Árván maradt gyermekei, ne féljetek, édesapátok őrködő szelleme nem hagy el benneteket, letörli könnyeiteket, fogja kezeteket, védelmez a világ kísértéseivel szemben benneteket. Csak lépjetek rá arra az áranyhidra, amelyen ő járt, amely az örökkévalóság dicsőségébe visz el bennünket. Anyósa, három éven belül