Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1941
VI. A főiskola alkotórészei - C) Kereskedelmi középiskola
— 142 — belső építő munkának. A szombati esték és vasárnap délutánok minden kényszertől mentes áhítat*óráinak meghitt beszélgetésein át igyekeztünk bepillantani a növendékek lelkébe s igyekeztünk lelkivilágukat úgy irányi* tani és felfegyverezni, hogy hívő és munkás ifjúságot adhassunk a magyar életnek. E nevelői munkát szolgálták a szükebbkörü beszélgetések, sőt egé* szén zárt magánbeszélgetések is. E nevelői munkával kapcsolatban különö* sen ki kell emelni azt az értékes munkát, amelyet Fejes Sándor gimn. h. vallástanár a tanév második felében az internátusban végzett. A tanulmányi eredmény általában jónak mondható. A tanév végén osztályzatot kapott 73 internátusi növendék közül jeles 20, jó 25, elégséges 23, elégtelen 5. Az elégtelen osztályzatot kapott tanulók közül javító vizs* gálatot tehet 4, az osztályt ismételni tartozik 1. Az érettségizett 10 növendék közül kitüntetéssel érett 1, jelesen érett 4, jól érett 3, egyszerűen érett 2. A növendékek magaviselete ellen súlyosabb kifogás nem merült fel. Néhány tanuló hanyagság, rendetlenség, fegyelmetlenség miatt szigorúbb ellenőrzés alatt állott. Felügyelő*tanár több ízben összegyűjtötte a növendé* keket is rámutatott előttük a hibákra és hiányokra, majd figyelmeztette és buzdította őket a megjelölt helyes út követésére. A vezető növendékekkel is gyakran folytatott megbeszéléseket felügy elő*tanár s tájékoztatta őket a fontosabb belső jelenségek és teendők felől. A növendékek gondolkodása* ban, viselkedésében, egész lelkiségében mutatkozó hibákról felügyelő*tanár több alkalommal nyújtott felvilágosítást a szülőknek s igyekezett összhan* got teremteni a családi és intézeti nevelés között. A növendékek egészségi állapota a tanév folyama alatt általában ki* elégítő volt. Megtörténtek a szükséges óvó intézkedések a növendékek' egészségének védelmére. 1942 február havában járványszerűen kezdett fel* lépni a fültőmirigy daganat, de sikerült megállítani. A tanév vége felé, má* jus hó első felében egy II. o. növendék vörheny'oe esett, akit azonnal kór* házba szállítottunk; betegsége enyhe lefolyású volt. A mosással kapcsolatban a taníttató szülők terheinek csökkentésére még e tanévben is végre tudtuk hajtani az alsóruhák javítását és a harisnyák stoppolását, amelyeknek anyag és munkadíját az internátus viselte. A.z igazgatótanács elnöksége a felvételért folyamodók közül (114) a tanárikar javaslatára felvett az internátusba 70 tanulót. De kénytelenek voltunk létszámfelett még 4 növendéket felvenni, akiknek elhelyezése elől nem lehetett kitérni. A 74 növendék közül egy az első félév végén úgy az iskolából, mint az internátusból kimaradt s így a tanév végén a növendékek; létszáma 73 volt. Az internátus növendékei a következők voltak: Fél*díjasok: Halász László, Patay János, Somogyi József VIII. o.; Bódis István, Gyenge Zoltán, Marjai Gyula, Szűcs József VII. o.; Micskó Károly VI. o.; Barsi Árpád, Mohácsy László, Tokody Gyula V. o.; Győrffy Lajos, Kiss Gyula IV. o.; Tóth Lajos III. o.; Varga Gyula II. o.; Véghely Andor I. o. t.