Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1940

I. A tanév története

- 42 ­et A hazafias érzés ápolását szolgáló ünnepélyeket rendeztünk: 1940 szeptember ll*én az erdélyi területek megszállásakor, amikor is Nagy Jenő tartott emlékbeszédet, aki 1928*ig maga is kolozsvári tanár volt. 1940 október 6*án, az aradi vértanúk és intézetünk világháborúban elesett hősi halottai emlékére. Ünnepi beszédet Tóth Sándor gimn. tanár tartott. 1941 március 15*én, mint 1868 óta minden esztendőben, most iá méltó keretek között ülte meg ifjúságunk a tanári testülettel és a pápai öregdiákokkal együtt a szabadság ünnepét. Ez alkalommal is a honvéd emlékművet, Petőfi és Jókai házát koszorúzták meg, este pedig Katona: Bánk bánját adták elő a színházban. Ezeken kívül az órákon valahányszor csak alkalom kínálkozott, mind* annyiszor felhasználta a tanári testület az alkalmat a hazafias érzés ápolá* sára és az egyes területi visszacsatolásokat nemzeti nevelő munka szol* jgálatában gyümölcsöztette. ß Vallásos nevelés. Az ifjúság hazafias érzületének ápolása mellett nagy gondot fordított intézetünk növendékeink vallásos nevelésére is. Eltekintve attól, hogy napi munkánkat mindenkor imádsággal kezdjük és végezzük, vallástanárunk az egyes hittanórák keretében állandóan ma* gyaráz bibliát, vagy a Heidelbergi Káté egyes részeit ismerteti. A tanári testület pedig minden alkalmat felhasznál, hogy a növendékek vallásos érzülete fejlődjék. A téli hónapokban adventtől húsvétig külön ifjúsági istentiszteletet tartottunk két csoportban az alsó és felső osztályos növen*} dékeknek, mindenkor szem előtt tartva az ifjúság lelki szükségleteit. Az iskolai év többi hónapjaiban a gyülekezeti istentiszteleten vett részt az ifjúság tanáraik felügyelete és vezetése mellett. Urvacsorával minden lehető alkalommal éltek tanáraikkal együtt. Mint mi|nden évben, most is megtartottuk a csendes napot, melyen lie. Rácz Kálmán ny. vallástanár, Tóth Sándor, dr. Szabadi Béla és Nagy Gábor gimn. tanárok foglalkoztak az ifjúsággal. A konfirmációi oktatást a vallástanár végezte a IV. osztályo* sok körében. Konfirmált 41 tanuló. Első úrvacsora osztásban pünkösd előtti vasárnap részesültek. Ez évben is 14 növendékünk kereste fel az egyes Evangéliumi Diákszövetségek vagy egyesületek táborait és ezeknek vezetői több ízben meglátogatták évköz* ben ifjúságunkat. <' A másvallású növendékek egyházi nevelését a hitoktatók végezték. Különösen ügyeltünk arra, hogy a tanulók egymás vallása iránti megbe* csülés és tisztelet érzése éljen növendékeink szívében. T) Áldozatkészségre nevelés. A mai súlyos idők és a nehéz életviszo* nyok ellenére, sőt tekintettel arra, hogy növendékeink jórészt szegénysorsú szülők gyermekei, mégis elismerésre méltó munkát végeztek az áldozat* készség munkájában. Nem volt az a nemes cél, jótékonyságra való fel* hívás, mely ifjúságunk körében ne végződött volna szép eredménnyel. Nem*

Next

/
Thumbnails
Contents