Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1940
XI. Gimnáziumi internátus
— 120 — fel súlyosabb kifogás. Néhány tanulót, akiknél hanyagság, rendetlenség, fegyelmetlenség mutatkozott, — szigorúbb ellenőrzés alá vettünk. Fel* ügyelő tanár a növendékek előtt több ízben szóvá tette a tapasztalt hi* bákat, káros jelenségeket s figyelmeztette őket és megjelölte a helyes útat is, amelynek követésére buzdította a növendékeket. A vezető növen* dékekkel is több ízben tartott felügyelő tanár külön megbeszélést, amikor is megállapodtak a teendőkben. Egyes tanulók gondolkodásában, viselkedé* sében, egész lelkiségében mutatkozó hibákra felhívtuk a szülők figyelmét s nem egyszer rámutattunk a családi nevelés helytelen irányára és hiányos voltára. A növendékek egészségi állapota a tanév folyama alatt nem okozott súlyosabb gondot. A vezetés és felügyelet megtette a szükséges óvóintéz* kedéseket és minden lehetőt elkövetett a növendékek egészségének védel* mére. Járványos és ragályos betegség nem fordult elő, de két növendé* künk egészségi állapotában észlelt aggodalmas jelenségek arra indították a vezetőséget, hogy orvosi véleményezés alapján az illető tanulókat hosszabb szabadságra a szülői otthonba küldje. Mindkét növendék egészségi álla* pota kifogástalanul megjavult. A mosással kapcsolatban a taníttató szülők terheinek csökkentésére e tanévben is végrehajtottuk az alsóruhák javítását és a harisnyák stoppolá* sát, amelyeknek anyag* és munkadíját az internátus viselte. Az igazgatótanács elnöksége a tanári kar javaslatára a felvételéit folyamodók közül (98) felvett az internátusba 70 tanulót. Volt még az internátusnak létszám felett 2 növendéke, akiknek elhelyezése elől nem le* hetett kitérni. A növendékek közül 3 úgy az iskolából, mint az internál tusból kimaradt, de helyükbe új növendékek jöttek s így a növendékek létszáma a tanév végén 72 volt. Az internátus növendékei a következők voltak: j Fél*díjasok: Kalocsay István, Papp Sándor, Pataky László, Pethő Károly, Szabó Béla, Ugray Imre VIII. o.; Halász László, Somogyi József VII. o.; Marjai Gyula, Szűcs József VI. o.; Micskó Károly V. o.; Mo* hácsy László, Tokody Gyula IV. o.; Györffy Lajos, Kiss Gyula III. o.; Tóth Lajos II. o.; Csaba Egon, Varga Gyula I. o. t. FIáromnegyed*díjasok: Ferencz József, Molnár József, Németh Péter, Patay János, Kiss Géza VII. o.; Bódis István, Farsky Csaba VI. o.; Nagy Károly V. o.; Barsy Árpád, Csaba Tibor, Győry László (kimaradt 1940 dec. 1.), Harcsa Gyula, Kovács György, Márkus Gyula IV. o.; Szép Zsigmond, Timár Géza III. o.; Gáspár Tibor, Györffy Gyula, Kovács Miklós, Mohácsy Endre II. o., Kuka József, Mikos Pál, So* mogyi Sándor I. o. t. Egész díjasok: Erdélyi Mihály, Sebestyén György (kimaradt 1941 már* cius 1.) VIII. o.; Gyarmathy Dénes, Hermann Károly (beköltözött 1941 ápr. 1.), Kovács László, Szabó László VII. o.; Győry Zoltán VI. o.; Ba*