Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1940

— tl — keztek a falu és város közötti kapcsolatot minél bensőbbé tenni. Ifjú* Ságunknak e mindkét tevékenysége kétségtelenül áldott munka nemzeti kultúránk szolgálatában, de előnyére van kollégiumunknak is. Fokozott mértékben tereli rá mindkettő, a taníttató szülők és a tehetséges szegény falusi gyermekek figyelmét kollégiumunkra. Főiskolánk mindig Alma Matere volt Dunántúl ilyen szegény, de tehetséges gyermekeinek. Évszáza* dokon át ezt a szegények iskolájának nevezték és az ma is. Ma, amikor jelszót szeretnek csinálni mindenből és a falu ilyen tehetséges gyermekei* nek kikutatását sürgetik, kollégiumunk lelkes vezetői ilyen tehetségkutató munkát végeztek csendben már régóta és eredményesen is, mert amint Kollégiumunk Diákszövetségének buzgó ügyvezető igazgatója megjegyzi, ma annyi volt pápai kollégiumi diák tölt be előkelő társadalmi állást. Hadd legyen ez kollégiumunk programmja ezután is és fakadjon ennek nyomán hazánkra, egyházunkra sok áldás. — Nem kerülte el ifjúságunk éber figyelmét ez esztendőben sem a telepítési mozgalom sem. Hogy mily lelkesen és nagy megértéssel karolta fel ezt tanuló ifjúságunk, arról már mult esztendei jelentésemben beszámoltam. Adományaikat ez esztendőben is odahelyezték annak oltárára és ebből már ez évben két telepesnek is jelentős segítséget nyújtottak. És pedig a Mosonmagyaróvár közelében fekvő Rónafőn 1500 P, Tótvázsonyban meg 1000 P kamatmentes köl* csönnel ,segítettünk egy*egy telepest. Nevelő munkánknak jelentős részét alkotta ez évben is az önmunkás* ságra való nevelés. Ezt szolgálták a különböző tudományos kérdésekre kitűzött pályatételek. A főiskolai Ifjúsági Képzőtársaságnak a jelen jubi* láris évben bővebben felkarolt pályatételeiről és a theologusok Tóth Ferenc Körének szintén nagyobb számú pályamunkáiról Évkönyvünk más helyein fogunk majd beszámolni, e helyen csak a főiskolai pályatételekről teszem meg szokásos jelentésemet. A tanári kar különböző címeken most is öt díjra tűzött ki pályatételt, melyekre hat pályamunka érkezett be. A Péczely*díjra: Népies hang (ritmus, nyelv, szemléleti mód) legújabb líránkban, főképpen Erdélyi József, Bódás János, Illyés Gyula és Sinka István költészetében című tételt tűzte ki. A beérkezett két pályamunka közül a Segítsetek jeligéjűt szorgalmáért a pályadíj felével, 15 P*vel jutal* mázták a bírálók, míg a Simon virág jeligéjűt, mint gyenge próbálkozást figyelmen kívül hagyták. A Segítsetek jeligéjű munka szerzője Szántó Emil III. pn. A Deáky*díjra kitűzött: A mostani korváltás képe a filozófiában (Spengler, Orteja, Huizinga, Rosenberg, Németh László) c. pályakérdésre beérkezett Válság c. pályamunkát a bírálók a 30 P jutalomra érdemesnek tartották. Szerzője Giyenge I. Zoltán III. pn. A Nagy József*díjra klasszika filológiából Pannónia az új ásatások tükrében címen tüztünk ki pályatételt, melyre egy munka érkezett be s ezt a bírálók a 30 P díjra, méltónak ítélték. Szerzője Szabó Sándor IV. pn. A Vályi*díjra A hor­monok szerepe az ember életében című tételre beérkezett munkát szintén

Next

/
Thumbnails
Contents