Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1939

IX. Adatok a gimnázium 1939-40. iskolai évi történetéhez

- 64 ­VIII. (Magyaróvári Kegyesrendi Gimnázium). Tőrrel Varga K. VII. A. lett az első. Vívott a kardcsapat 1940 május 2-án egy barátságos mérkőzést a Sop­roni Bencés Gimnázium csapatával is. Háziversenyt tizet rendezett a szak­osztály. Az évzáró háziverseny (1940 június 14—15.) I. osztályában Kozla A. VIII., a II. osztályában Gyarmathy Dénes VII. B. győzött. 6. A tanulóifjúság emberbaráti munkája. Dacára az igen súlyos idők­nek, a hová-tovább mind nehezebben elviselhető életnehézségeknek és annak a körülménynek, hogy növendékeink javarészt szegénysorsú szülők gyermekei, mégis elismerésreméltó, dicséretes munkát végeztek ez évben is a felebaráti szeretet munkamezején. Nem volt az a nemes cél, jótékonyságra való felhívás, amely ifjúságunk körében szép eredménnyel ne végződött volna. Nemcsak egymás kölcsönös megsegítésének, de külső intézmények támogatásának fel­karolásával is bizonyságot tettek, hogy az áldozatos felebaráti szeretet tüze ég szívükben. Ilyen arányú ténykedésükből csak kettőt említünk -meg e helyen. Finn testvéreik tragikus sorsát mélyen átérezven, mindjárt az első felhívásra áldo­zatos szívvel siettek segíteni. Egyidejűleg pénzzel és ruhával igyekeztek segítő kezet nyújtani északi, hősiesen és dicsőségesen küzdő testvéreiknek. Pénz­gyüjtésük eredményeképpen a tanári kar gyűjtésével együtt 346*28 P-t, a cserkészcsapat adományával még külön 100 P-t, 20 kg. melegruhát, a Magyar Finn Társaság által megküldött propaganda levelezőlapok megvásárlása útján 58'60 P-t juttattak el a megfelelő helyekre. A debreceni kollégium ifjúságának felhívását a telepítési mozgalomban való részvételre csodálatosan megértő lélekkel, készséges örömmel fogadták és csekély anyagi teljesítő képességükhöz mérten igen elismerésre méltó eredményeket teremtettek. Mindjárt az év elején megindultak a lelkes megajánlások, amelyeket mind kiegyenlítettek, sőt a buzgóságuk az év folyamán csak fokozódott. Erre a célra a különféle adományokkal együtt összegyűjtöttek a tanév végéig 1386 92 P-t. Ez összeghez hozzájárult a theologiai, gimnáziumi tanári testületeknek és theologiai ifjúságnak a gyűjtése is, amelyeknek a végső összege 2500 P. Ez összeget két telepes családnak adományozták, hogy egyik Rónafőn Moson vármegyében, a másik Tótvázsonyban Veszprém vármegyében teleped­jék le Telepítési mozgalom. A debreceni ref. kollégium ifjúságának nagy­szerű mozgalmára, lelkes és nagy nemzeti jelentőségű fellépésére és fel­hívására főiskolánk összes tagozatai hasonló lelkesedéssel és buzgósággal karolták fel e mozgalmat és siettek annak célkitűzéseit a tőlük kitelhető erővel megvalósítani. Ez a mozgalom azt akarja elérni, hogy a földmívelésügyi kormánnyal karöltve, mintegy annak a munkáját kiegészítve siessen a föld­nélküli, vagy csekély földbirtokkal rendelkező, de igen értékes magyar föld­míves réteget nehéz helyzetéből felemelni, ezt a jobb sorsra érdemes magyar

Next

/
Thumbnails
Contents