Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1938
V. A főiskola alkotórészei - VI. Theologiai akadémia
19 minket, hogy örök tervei szerint munkálkodjunk. Szálljon azért egyedül az Ö nevére dicséret s mint eddig, a jövőben is egyedül Tőle várjuk és kérjük a segítséget. V. A főiskola alkotó részei. A Theologiai akadémia. B. Gimnázium. VI. Theologiai akadémia. 1. Adatok az 1938 — 39. iskolai év történetéhez. a) Felvétel, beiratkozás. A theol. akadémia tanárikara a felvétel iránti kérvényeket augusztus l*én bírálta; el s a jelentkezők okmányainak átvizs* gálása, a jelöltekkel való beszélgetés, zenei hallásuk és orvosi vizsgálat után döntött azok felvétele felől. Az őszi lelkészképesítő vizsgák, pótkollok* viumok és alapvizsga miatt a beiratkozás szeptember 17*én volt. b) Tanévmegnyitó ünnepélyünk szeptember 19*én volt, mikor Bibliát olvasott és imádkozott Benedek Sándor és Ótestamentom és a keresztyén egyház címen székfoglaló értekezést olvasott fel dr. Tóth Lajos igazgató, mely után Medgyasszay Vince püspök szólott az ifjúsághoz, lelkükre kötve felelősségteljes hivatásukat, különösen kiemelve az alázatosság, a hűséges kötelességteljesítés és becsületes munkálkodásra való nevelődés szükségességét. c) A tanárikar ez évben új taggal szaporodott. Dr. Tóth Endre a gyakorlati theologiai tanszék óráinak ellátása alól, mivel időközben az egyházkerületi gyűlés őt az egyháztörténeti tanszékre helyezte vissza, fel* 2*