Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1938
XV. Főiskolai intézmények
úgy hogy a közkívánatra megrendezett negyedik előadást is telt ház nézte végig. Bírálatra beérkezett az év folyamán összesen 65 munka. Ebből próza 6, műfordítás 3; a többi verses munka. Megdicsérte a választmány Kiss József VI. o. t. és Csajághy Dezső I. é. th. 1—1 munkáját. Megbírált 'a választmány az év folyamán 17 szavalatot. Ezek közül dicséretesen sikerült Gál Kálmán III. é. th. és Rácz Endre VII. ö. t. 1—1 szavalata; a többi részeiben sikerült. Ezeken kívül még többször hangzott el szavalat a gyűléseken, amelyek azonban a rendelkezésre álló kevés idő miatt bírá* latra nem kerültek. Műsorainkat a szokásos szavalatokon, illetve versbírálatokon kívül a néhány éve rendszeresített gyűléskezdő tízperces krónika, zeneszámok, énekszámok, vetített képek, továbbá felolvasások és előadások tették vál* tozatossá. Krónika keretében emlékeztek meg a tagok irodalmi nagyjaink* ról, új könyvekről, irodalmi áramlatokról és egyéb kultúrális események* ről a következő címeken: Németországi naplómból; A négyszázéves deb* recen ikollégium; A Felvidék visszacsatolása; Mécs László kisebbségi poszton; Árvi Järventaus: Kis falu a világ végén című könyvének ismer* tetése; Az emberiség biológiai fejlődése; a Magyar Ifjúság című KIE* lap ismertetése; a Magyar Élet című folyóirat ismertetése; Beszéljünk magyarul; A Jókai*kör Komáromban; Kiejtésünk romlásáról; A vitorlázó repülésről; A mai magyar zenéről; Balatonfüred múltja; A finn élet tanulságai. A krónikavezetők előadását rendszerint hozzászólás, megbe* szélés, gyakran élénk és tanulságos vita követte. A közgyűlések főrészét egyben az egész évi munkásságnak jóformán a magját képezték a különböző előadások és felolvasások. Nemzeti kisebb* ségeinkről tervszerű előadás-sorozatot indítottunk meg vetítettképekkel, térképekkel illusztrálva. Előadások hangzottak el a következő címeken: A vendek; Kölcsey Ferenc; Tolsztoj Leó; Karinthy Frigyesről; Szlová* kok, kárpátoroszok; A rákbetegségről; A szepesi szászok; A Kalevala; A horvátok és szerbek Magyarországon; A romániai magyarság; Dankó Pista; A Hortobágy; A repülésről; A finn irodalom; A finn népkölté* szet; Darab Ilona VI. o. t. »Este«, továbbá Becságh Géza VII. o. t. »Gyürük« című novelláját olvasta fel. A krónikákból, valamint az elő* adásokból és felolvasásokból több a Kollégiumi Lapokban is megjelent. Egy*egy egész gyűlést szenteltünk Kölcsey Ferenc halála 100 éves évfordulójának, továbbá Karinthy Frigyes és Dankó Pista emlékének, valamint a finn életnek és irodalomnak, mely gyűlések közül kettőn a Nőnevelő*Intézet Önképzőkörének választmánya is megjelent. Szokásos évi vitaversenyünket február 26*án tartottuk meg a következő témáról: Szakíthatunk*e az idegen táncokkal és hogyan? A mindvégig érdekes és tanulságos vita eredményét dr. Horváth Endre tanár*elnök foglalta össze. Évvégi szavalóversenyünket június l*én tartottuk meg. A komoly