Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1937
VI. Visszapillantás 1937—38. iskolai évre. Az évzáró ünnepélyen felolvasta Dr. Trócsányi Dezső főisk. igazgató
- 48 Az idő kereke forog. Megérkezik augusztus, a kollégium épületébe pedig beköltöznek a mesteremberek. A cserepes kezdi a munkát a tetőn; utána megjön a kőmíves, az asztalos, javítanak, szépítenek, s mire minden kész és tiszta, augusztus vége elközeleg. A theologusok cserkészcsapata ekkor megy tíznapi táborozásra az iparos*cserkészekkel Akarattyára, a Balaton mellé. Ekkor már az Alma Mater egész sugárkörében folyik a készülődés: vissza a kollégiumba... Mint első fecskék megérkeznek azok a gimnáziumi tanulók, akiknek valami pótolni vagy javítani valójuk van tanulmányaikat és bizonyítványukat illetőleg. Szeptember első napjain már népes a folyosó, testben*lélekben megfrissült, barnaarcú diákbarátok örömmel üdvözlik egymást, boldogan mesélnek a vakáció élményeiről. Benépesül az internátus, a csendes diáktanyák, megélénkül az utca, a korzó; emelkedik a piaci és üzleti forgalom; a segítő*egylet kiadja a tankönyveket, akinek nem jut, szerez a boltokban vagy kézalatt az idő* sebbektől, s szeptember negyedikén már meg is nyilak a gimnáziumban az új tanév püspök úr intő és buzdító beszédével. Az ünnepélyen a har* mónium mellől már új tanár vezeti az éneket, Szabó Sándor oki. ref. lelkész, oki. középiskolai énektanár, akinek működéséhez, bizonyítványai alapján szép reményeket fűz az Alma Mater. A theologián szeptember tizedikén indul meg a munka a negyedév pótkollokviumaival, majd a lelkészképesítő vizsgálatok vesznek igénybe egy hetet, utána még alapvizsga és pótkollokviumok következnek, s szép* tember 23*án nyitja meg a tanévet püspök úr. Most már teljes a zsongás az egész kollégiumban; teljes erővel, jó tempóban folyik a munka, a lélekformáló nevelés a haza, az egyház leendő szolgálata érdekében. így érkezik el az októberi gyásznap, a szomorú emlékű hatodika. Az iskola ünnepel, az iskola emlékezik; az ünnepélyen dv. Soós Adorján tartja a forrásokra hivatkozó, igen szemléletes emlékbeszédet. Október 20*án ül össze az egyházkerületi közgyűlés és kimondja, hogy nőnevelő*intézetét felveszi a főiskola kötelékébe. Az Alma Mater szeretettel szorítja keblére új gyermekét. E napon történt meg 1 az egyház* kerület nagynevű néhai püspöke, dr. Antal Géza síremlékének felavatása is. Október 28*án délután tanárok, diákok vonulnak ki az alsóvárosi temetőbe, hogy rendbehozzák azokat az elhanyagolt tanársirokat, amelyek* nek gondozását a tanárikar kimondotta Faragó János középiskolai fel* ügyelőnek püspök úrhoz intézett beadványa alapján. Október 31. Megünnepeljük a reformáció emléknapját; a theologu* sok Tóth Ferenc*Köre templomi estjén dr. Vasady Béla egyetemi tanár beszél »A folytonos reformáció«*ról. November 3.*a szomorú emlékű napunk. Szerencsétlen véletlen foly* tán az iskolában hal meg Kukovelli Károly gimn. VI. o. tanuló. Az egész kollégium kikísérte utolsó pápai útjára, s a vámnál könnyes szemmel