Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1937
XVII. Főiskolai intézmények
— 154 — Ezen jutalmazásokon kívül a hat csoportvezető egyenként 10 P, össze* sen 60 P tiszteletdíjban részesült. Külön 5 P jutalomban részesült Tóth Kálmán III. é. pn. ifjúsági elnök a gyorsírókörben kifejtett munkássá* gáért dr. Jílek József ügyvéd adományából. így az évvégi jutalmazások* kai együtt jutalmakra a kör összesen 235 P*t fordított, amely összegből 7.50 P*t a dr. Antal Géza*alap fedezett, 227.50 P pedig nagvobbrészben adományokból, kisebb részben a köri pénztárból nyert fedezetet. Hálás köszönettel adózunk azoknak, akik ez évben is segítségünkre voltak anyagi támogatásukkal. Külön kell említenünk a főiskolai pénz* tárt, amely állandó évi segélyképen 50 P*t utalt ki a köri pénztárba. Ezen* kivül a következő adományok érkeztek: Eőry Szabó Jenő nv. kir tör* . vényszéki elnök 25 P, Pápai Hitelbank 10 P, Pápai Lloyd*Társulat 10 P, Női Kereskedelmi Szaktanfolyam igazgatósága 10 P, dr. Jílek József ügyvéd 5 P, Molnár Elek tanár 5 P, Sportkör 15 P, Somogyi Miklós jog* hallgató 10 P, az Igazgatóság útján 30 P. Pályázatot hirdettünk a gyorsírókör történetének megírására, de pálya* munka nem érkezett be. Két pontversenyt írt ki a kör az év elején. Az egyik egyéni jellegű s beleszámít az országos és házi versenyeken, valamint a gyakorló gyű* lések alkalmával elért eredmények pontszáma. Ezen az alapon a gimnázium 1937/38. évi gyorsíró bajnoka Rácz Endre VI. o. t. lett 2679 ponttal s .erről a főiskolai évzáró ünnepélyen oklevelet is kapott. A másik pont* verseny az osztályok között folyt le. Ezt a két házi versenyen és a gya* korló gyűléseken szerzett ponteredmények összege döntötte el. Győztes leett a VI. o. csapata s a győztesek névsorát és eredményeit a gyorsírókör könyvtárában fogjuk elhelyezni. Mind a két pontversenyt jövőre is kiirja a kör. A gyorsíróköri könyvtár is gyarapodott részben a dr. Radnai* féle tankönyvekkel (5 drb. I. r., 5 drb. II. r., 5 drb. III. Vr.), részben az »Egységes Magyar Gyorsírás Könyvtára« néhány kiadványával. Járatta a kör a »Gyorsírástudomány« című folyóiratot három példányban, továbbá a »Magyar Gyorsíró Szemle« és az »írás« című folyóiratokat egy*egy példányban. Tagja volt a kör a Magyar Gyorsírók Országos Szövet* ségének. Ezek után beszámolónk végére értünk s azon imádságos óhajtásunk* nak adunk kifejezést, hogy eddig végzett munkánk legyen biztos alapja egy gazdagabb jövendőnek! Sz. D. c) Ifjúsági Képzőtársaság. A Főiskolai Ifjúsági Képzőtársaság 1937 szeptember hó 24*én tar* totta alakuló közgyűlését dr. Horváth Endre tanárelnök vezetésével. A gyű* lés a következő tisztikart választotta meg: Ifjúsági elnök: Süle Jenő III. é. th., titkár: Varga József III. é. th., jegyző: Mikolás Andíor VIII. o. t.,