Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1936

III. Visszapillantás 1936—37. iskolai évre. Az évzáró ünnepélyen felolvasta Dr. Trócsányi Dezső főisk. igazgató

— 10 — nagyszerű értékét a családban ismeri meg igazán a gyermek, a szív legjobb nevelője mindenkor a családi élet marad. Midőn a gyermek tízéves lesz, nagy változásnak indul. Kinő a gyermekbetegségekből, tejfogait állandó fogak váltják fel, agyveleje és idegrendszere kifejlődik és sajátságos valóságérzéket nyer. A mesében nem hisz már, olyasmit kiván olvasni, tanulni, ami igaz. Erős önállósodás indul meg benne azelőtti bátortalanságához képpest, — egyébként meg sem lehetne érteni, hogy a sok apró anyámasszonykatonája el tud szakadni a szülői háztól és bejön a kollégiumba. Valóságérzéke és igazságvágya itt elegendő táplálékot kap: tanulhat eleget. Gimnáziumunk ma a legszerencsésebb középiskolai tipust képviseli: mint humán gimnázium a legszorosabb kapcsolatot tartja fenn mai művelődésünk őstalajával, az antik műveltséggel, s így a szellemi élet gyökerében való megértésére nevel rá; másfelől pedig midőn a görög nyelv helyett az angol tanulására is módot ad, megadja az eszközt a mai világ legpezsgőbb tempójú polgárosult életébe való lelki bekapcsolódásra. Ezt a célt szolgálja diákjaink külföldi levelezése is, ami kitűnő alkalma a nyelv gyakorlásának, s részben pótléka, részben táplálója annak a vándorlási vágynak, amely a serdülő korba jutó 14—16 éves ifjúságot előveszi. Ezt a vándorlási vágyat kollégiumunk a legalkalmasabb levezető eszközzel, kirándulásokkal is bőven táplálja; az idegen nyelv gyakorlásának s a vándorlási vágy kielégítésének igen jó eszköze volt a nagy vakációban végbement nürnberg—pápai németmagyar diákcsere; a kielégítés egy másik módját kinálja a cserkészkedés, amely a theologus ifjúságnál is kezd már nekilendülni. Viszont meg kell említenünk egy nem kívánatos állandó vándorlást, ami alig néhány éve jött szokásba: a környék diáksága már nem lakik benn a városban, amit a köztartás is nagyon megérez, hanem vonaton, kisebb részben kerékpáron jön be reggelenként, s megy haza délben vagy délután; időt vesztegetve az utazgatással, s a nomád élet közben a pályaudvari ácsorgással, várótermi kaszinózással éppen nem jó erkölcsi iskolát jár. A theologiai tanári kar nem is engedélyezi a bejárást egy növendékének sem; a gimnázium is csak a nehéz viszonyok miatt tűri ezt a tanulmányi szempontból sem kívánatos állapotot. Mindenki szeretné ennek az állapotnak mielőbbi megszűnését, de a nehéz viszonyokon segíteni nem tudunk; viszont a bejárás eltiltása számos diák számára a tanulmányok abbahagyásának kényszerét jelentené. Az iskolai erkölcsi nevelés nélkülözi azt a támogató erőt, amit az otthonban a családi kapcsolatok jelentenek. Viszont az iskolai élet megszabott rendje, a rendszeres munka, a kötelességteljesítés óránkénti számonkérése, az esetenként előkerülő erkölcsi mozzanatok és tanulságok — intés, figyelmeztetés, dorgálás egyrészt, buzdítás, elismerés másrészt s az irodalmi olvasmányokból a magyar, latin, görög, német és angol nyelv körében s a történet tárgyalása közben felmerülő erkölcsi mozzanatok mindinkább feltárják a diák előtt az objektív erkölcsi világrendet. A családi erkölcsi nevelésben a