Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1935

XI. Adatok a gimnázium 1935—36. iskolai évi történetéhez

— 1 IT — totta be intézetünket (azelőtt a Budapest-vidékihez tartoztunk); így dr. Balassa Brúnó tanker, kir. főigazgató, mint miniszteri 'megbizott, dr. Kovács Géza tanügyi tanácsos, középiskolai szakreferens társaságában április 21.—25. napjain végezte hivatalos látogatását. Ez alkalommal tapasztaltuk intézetünk iránt őszinte jóindulatát, amit tisztelettel kérnénk a jövőre vonatkozólag is. A szokásos bizalmas értekezlet április 25-én volt, amelyéi a fenntartó egyházkerület nevében megjelentek dr. Balogh Jenő főgond­nok, az Egyetemes Konvent világi elnöke és Ólé Sándor főiskolai lelkészi) gondnok. A[ócza Géza testnevelési szakfelügyelő az év folyamán két izbeq) is meglátogatta az intézetet. Ezeken a hivatalos látogatásokon kívül másnemű látogatásokban is volt részünk, amelyeket mindig megtisztelőknek tartottunk az intézetre nézve. i) Régi tanítványok érettségi találkozója. Az 1935.—36. iskolai esz­tendőben a következő érettségi találkozók voltak: 1. Az 1905-ben érettségizettek 1935. szeptember 15.-én jöttek össze harmincéves találkozóra. Az inéztetet és a tanári kart Szűcs Dezső üdvözölte, amire Fejes Zsigmond igazgató válaszolt. A templomi istentisz­teletet Bakó Lajos balatonfőkajári lelkész — azóta már esperes — végezte, fölemelő szavakban emlékezvén meg a kollégium nevelő munkájáról és a volt tanítványok hűségéről. Résztvettek a találkozón: Bakó Lajos ref. lelkész (Balatonfőkajár), dr. Böhm Zoltán ügyvéd (Pápa), Czeglédy Pál ref. lelkész (Garamsalló), dr. Fehér Marcel fogorvos (Budapest), Fejes Gábor ref. lelkész (Nagy­rákos), Fekete Károly földbirtokos (Nagysimonyi), dr. Galamb Ödön gimn. tanár (Budapest), Goldner Márkus cégvezető (Budapest), Galambos János ref. lelkész (Komáromszentpéter), Heimler Ernő kereskedő (Győr), Herczeg Vilmos kereskedő (Budapest), Kálmán Sándor postatakarékpénz­tári főtisztviselő (Budapest), dr. Kövy Arisztid bankigazgató (Budapest), László Dezső postafelügyelő (Pápa), dr. Lóránt Mihály ügyvéd (Sárvár), M.ohácsy László ref. lelkész (Táp), dr. Molnár Elemér járási főszolgabiró (Csorna), Schlosser Ernő városi főszámvevő (Pápa), Somogyi János ref. lelkész (Homokbödöge), Sült Jenő gazdasági iskolai igazgató (Komárom), Szabó Pál községi főjegyző (Szentkirályszabadja), Szánthó Géza községi főjegyző (Nagyigmánd), Szűcs Dezső gimn. tanár (Pápa), Takács János gyógyszerész (Balatonfüred), Tarcsy Gyula községi főjegyző (Ács). Isten­tisztelet után kivonultak az alsóvárosi temetőbe elhunyt tanáraik sírjához 1. Borsos István sírjánál Mohácsy László, dr. Kapossy Lucián sírjánál Szűcs Dezső, Sarudy György sírjánál Czeglédy Pál, Sebestyén Dávid sírjánál dt. KÖvi Arisztid, K. Tóth Pál sírjánál Somogyi János beszélt. Majd vissza­jövet — Szűcs Dezső beszéde után —< megkoszorúzták a kollégiumi hősi emlékmüvet. ; ,

Next

/
Thumbnails
Contents