Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1935

IV. Lelkészképzés, lelkészi továbbképzés. Irta és a theol. akadémia 1935. évi szeptember hó 26-án tartott tanévnyitó ünnepélyén felolvasta: Dr. Trócsányi Dezső theol. akad. igazgató

-Siel Krisztus által. Az az ember, aki el tudja mondani magáról, hogy »Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus«, újjászületett. Eltűnt belőle az anyagi világhoz tapadó, önző, gyűlölködő homo materialis, s él a homo sp'uitualis, aki azonban tudja, hogy spirituális volta, »szentsége« sohasem, teljes, mert ember sohasem lehet bűn nélkül való; viszont azonban sohasem vallja dölyfösen: »Ilyen vagyok, így van jól«, hanem mindenkor megmarad bűnein bánkódó, alázatos, imádkozó embernek, aki tudja, hogy Isten előtt nincsenek, nem lehetnek érdemei, s főként nem szerezhetett érdemekei a maga erejéből, a maga cselekedetei által, mert az érdem, az Isten előtti igazvoltuság Isten munkájából, a váltság müvéből származik, vagyis a kegyelem eredménye. A lelkészjelölt feladata ezek szerint a lelkek és a Lélek megismerése. A lelkek megismerése nem tudományos lélekbuvárkodást, talán éppen laboratóriumi pszichológiát jelent, hanem olyas valamit, amit Augustinus így fejezett ki: »Deum et animam scire cupio. Nihilne plus? Nihil omnino«. »Deuni et animam...« — ebből a sorrendből az is előtűnik!, hogy a fődolog a Lélek megismerése: Istenben ismerjük meg a tökéletességet, s a hozzá viszonyulásunkban a magunk tökéletlenségét, szánalmas, esendő és bűnös voltunkat. Isten végtelen fensége s az ember végtelen nyomorúsága az eredménye ennek a megismerésnek, amely a maga mérhetetlen ellentétével összezúzná az embert, ha Isten nem mutatná meg neki, hog}^ Ő nemcsak a Hatalom és az Igazság, hanem a Szeretet is, melyből kifolyólag Ö, a Lélek szól a lelkecskékhez, beszédében feltárja önmagát, sőt az embert — miután a maga lelkéből lehelt bele élő lelket — magájhioz hívogatja az ő Igéjével, s annak summájával, a konkretizált vagy testet öltött Igével, a Jézus Krisztussal. A theologiai képzés feladata most már az, hogy a növendékből theologust neveljen, azaz olyan embert, aki a Lélek és a lelkek ismeretében tud a kijelentő Istenről beszélni, s a kijelentő Isten beszédét, Krisztusban lett üzenetét tolmácsolni tudja. Tolmácsolja életével és beszédével, hogy az Ige mindenkihez szóló és mindenki által érthető igazságai tegyenek tanítvánnyá, hivővé, új emberré minden embert, hogy legyen itt új föld és új ég miközöttünk, az Isten és ember iránti szeretet törvénye szerint élés, Isten országának földi előképe. Theologussá nevelés, theologussá nevelkedés: ez a munka, ez a folyamat az, ami a theologiai iskolákban végbemegy. Ez a munka és ez a folyamat az, amelynek alapos, a lényeget látó ismeretében lehet jobbá a munka végzése mindkét oldalon, nevelőnél és növendéknél egyaránt. A »theologussá nevelés« célkitűzésből világosan kitűnik, hogy a theologiai főiskolákban szakképzés folyik; theologiai (tehát nem tanári, orvosi) képzés, amelyet majd lelkészi vagy lelkipásztori hivatásában hasznosít, érvényesít a növendék. De kitűnik a célkitűzésből az is, hogy a theologiai főiskolák nem csupán oktató intézmények. A mai pedagógia szerint külön-