Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1935

III. Isten szuverénitása és az állam Kálvin tanításában. Irta és a ref. theologiai tanárok 1936. évi, Pápán tartott országos konferenciáján elmondta D. Dr. Bohatec József, a bécsi egyetem professzora, a pápai theol. akadémia tiszteletbeli tanára. Fordította Dr. Trócsányi Dezső, a pápai theol. akadémia tanára

- 28 ményezi, hanem a Szentlélek különös kegyelmének teljesen személyes hatása. A Szentlélek kiváltságokkal ruházta fel az uralkodókat és a felsőség képviselőit, mint kharizinatikus személyeket, s ezzel az alattvalóknak föléje emelte. De ezek a kiváltságok magasabb kötelességek iránti magasabb jogokat jelentenek. A hatalmasságoknak ajándékozott kegyelem nem ad a hatalmasoknak Charakter indelibilis-L Isten, ha úgy tetszik neki, elhagyja a hatalmasokat, mégpedig olyan nagy mértékben, hogy állatokká süllyednek le. Az uralkodó ugyan közjogilag a törvény fölött áll, de ezt nem veheti önkénykedési jogalap gyanánt. Ö a lex animata, az eleven törvény. Mivel eleven törvény, amely az önmagában holt törvényt megeleveníti, s hatalmával a pozitiv törvénynek erőt és nyomatékot ad, a törvény fölött áll. De éppen azért mert eleven törvény, nem cselekedhetik önkényből és szenvedélyből, hanem csak a törvény és szabály szerint, s ezért alá van rendelve a törvénynek. A rideg „sic volo, sic iubeo"-t, azt a felfogást, hogy a „vezér fölötte állván minden érvényes jogszabálynak, minden beteges normativizmusnak" új jogot teremthet, a méltányosság helyes, azaz erkölcsileg irányított természetjoga visszautasítja és elveti. 3. Minthogy azonban nemcsak a közhivatalt viselő felsőség, de a magántisztviselői kar is — beleértve a gazdasági és munkás szervezetek vezetőit is — pneumatikus személyiségekből áll, azért midőn a társadalmi szervezet egységei egy nagy szerves testté olvadnak össze, az evilági létrendeknek egy pneumatikus rendszere keletkezik, az állam. Hogy ezt a rendszert helyesen értékelhessük, futó pillantást kell vetnünk a rokon középkori államra. A középkor is ismeri a társadalom tagozottságát, van benne rendi rétegeződés, tervszerű csoportosulás, korporációk külön céllal s ezt megvalósító erővel, van sokféle tevékenység és feladat vezető és vezetett szervekkel. Ennek a rendszernek legszembetűnőbb vonása, hogy a csoportok rétegeződése és hierarchiája, valamint a célok rangsora a pápai hatalomban csúcsosodik ki, amely autokratikus módon hozza összhangba a különböző célokat, s mindenkinek az akaraterejét a közös abszolút cél, az egyház által közvetített üdvösség felé irányítja. Baj azonban, hogy ez a legfőbb hatalom a társadalom egészében gondolati és tényleges egyenetlenkedést idéz fel. Szükséges volna, hogy a társadalmi szervezet lényegének megfelelően a vezető hatalmasságok mint egységes hajtóerők illeszkedjenek be a nagy organizmusba. Ezt valóban mindig hangsúlyozzák is; a felsőség, a vezetők (partes principantes) a nagy egészben a fej, a szív, a lélek szerepét igénylik. Aristoteles nyománlellép az a kívánalom, hogy a társadalmi közösségnek egyetlen feje legyen, s ezzel a szervezet monarchista jelleget nyer. Másfelől pedig a pápai hatalmat föléje helyezik minden egyházi és minden világi tekintélynek. A császári publicisztika is csak egy uralkodót ismer a világ fölött, de az uralkodó és a közösség viszonyát a kölcsönös jogok és kötelességek viszonyául fogja fel. A két ellentétes igénnyel a társadalom kettészakad, s ennek oka maga a legfőbb hatalom. Ez a legfőbb hatalom nem Isten akaratát hajtja végre, hanem Isten helytartója, helyettese a földön, s így fölötte áll