Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1935

III. Isten szuverénitása és az állam Kálvin tanításában. Irta és a ref. theologiai tanárok 1936. évi, Pápán tartott országos konferenciáján elmondta D. Dr. Bohatec József, a bécsi egyetem professzora, a pápai theol. akadémia tiszteletbeli tanára. Fordította Dr. Trócsányi Dezső, a pápai theol. akadémia tanára

— 22 — és kedvenc alattvalóik csodálják őket, s a király mégsem egészen szabad velük szemben. Ahelyett, hogy hízelgőivel bizalmas viszonyban állna, kénytelen a király testőrséggel őriztetni magát. Feltűnő, hogy Kálvin ezt a kifejezést, amelyet Nagy Gergely hozott be a pápák címsorába, s amely az egyházi tisztviselők alázat-nyilvánítását akarta kifejezni, nemcsak világi uralkodói címnek veszi, hanem a kifejezés szószerinti értelme alapján a megtisztelő jelentés helyett inkább ócsárlást (ignominia) olvas ki belőle. Kálvin metsző iróniával ostorozza ezt a kifejezést mint pápai hivatalos alázatnyilvánítást is. A pápa ugyanis azt hiszi, hogy ezt a címet a Szentlélek diktálta, s ebben igaza van, mert a pápa létfeltételei rosszabbak a rabszolgaságnál („titulum quo se ornat papa, a spiritu sancto dictatum esse non nego. Sit igitur servus servorum . . . non tantum servilis erit eius conditio, sed vulgari Servitute deterior"). Az a tény, hogy Kálvin a servus servorum kifejezést, amely tisztára egyházi alázatnyilvánító formula, felveszi a világi uralkodók címei közé, s ócsárlást olvas ki belőle, valószínűleg vonatkozásban áll Cavalli velencei követ akkor sokat emlegetett kijelentésével, hogy a francia királyokat (reges Francorum) tulajdonképpen reges servorum-nak kellene nevezni, minthogy vakon engedelmeskedő népen uralkodnak. A francia abszolutizmus ilyen jellemzése viszont azon alapul, hogy egy másik velencei követ, Dandolo tovább adta I. Ferenc kijelentését, aki „nevetve ugyan, de nem célzatosság nélkül" ismételte volna előtte Miksa császár szavait: a császár a királyok királya, akinek alattvalói csak akkor engedelmeskednek, ha azt teszi amit ők akarnak, — a spanyol király emberek királya, mert megfontolás alapján engedelmeskednek neki, — a francia király állatok királya, mert alattvalói vakon engedelmeskednek. Ha Kálvin még tovább megy, s a reges servorum-ot az egyházi alázatformula alkalmazásával servi servorum-mk fokozza le, akkor a II. Henrik és a II. Ferenc udvarában uralkodó viszonyok lebeghettek szeme előtt, ahol a Guise-k klikkjétől körülvett uralkodók valóban alig voltak urai döntéseiknek. Bár reformátorunk a hízelgő udvaroncok rabszolga szellemét mint általános bajt minden nagyobb udvarban megtalálja, a „Dei gratia uralkodás" elleni polémiája főként a francia uralkodók ellen irányul, mivel éppen ekkor állt az abszolutizmus teljes virágában. Kálvin tétele, hogy az uralkodók senkit sem ismernek el maguk felett állónak, arra a szabályra céloz, amelyet tudományosan a „legisták", közjogilag a parlament szentesítettek már a 15. században: „A királyok Istentől kapják hatalmukat, s nem ismernek más fölöttest, mint Istent" („des rois . . . sans moient tiennent de Dieu leur royaume, et ne recognoissent autre souverain que Dieu"). Az ellenkező vélemény már akkor „tévtan", sőt felségsértés számba ment. A 15. század végén kinyilvánította a parlament: „Az ég királya adta neked a királyságot és a birodalmat" („Le Dieu du ciel t' a donné le royaume et l'empire"), amit már akkor úgy fogtak fel, mint minden egyéb hatalomtól, főleg pedig a néptől független uralkodói szuverénitást; de a Dei gratia jelzőnek istenkáromlás jellegű hasz-