Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1935

II. Losonczi Jenő. 1880—1935. Irta: Sándor Pál. (Arcképpel)

— 12 — Hadd szóljak még valamit Losonczi Jenőről, az emberről Istennel, hazával és az emberekkel való vonatkozásban is. Följegyzéseim azonban inkább csak töredékes, mozaikszerű vetületei lesznek érdekes és gazdag egyéniségének. Istenhez való viszonyában alá-» zatosnak ismertem, aki az Ő nevét soha hiába föl nem vette. Hűséges templombajáró lélek volt; hacsak nem gátolta valami, mindig ott láthattuk a hívők között elmaradhatatlan zsoltáros könyvével a kezében. Hazáját és faját rendkívül szerette. Intranzigens politikus volt, bár az aktív politikfei életben inkább csak fiatalabb korában, akkor is csak külsőségekben vett részt. Korteskedett, szavazott és szidta a »pecsovics«-okat. Édesanyját és testvéreit rajongásig szerette. Mint a legjobb gyerek, ő semf mulasztotta el még idősebb korában sem, hogy öreg édesanyját minden héten föl ne keresse soraival. Ha jött válasz levelére, ha nem, Losonczi Jenő minden szombaton megírta levelét, s bizony nem egyszer »telesírta azt szerelmes könnyével«. Különösen mikor Gyula öccsét, majd Ilonka nővérét ragadta el körükből a halál... Burdjtai nagy számmal voltak, akikhez különös vonzalommal ragaszkodott. Távollétében hol egyiket, hol másikat kereste föl levélben. Folyton levelezett, mert nélkülük unatkozott volna. A levélbeli társalgás épúgy eleme volt, mint a személyes érintkezés gondolatváltása. Szerette a tehetséget, lenézte a dilettánsokat, de elnéző és megértő tudott lenni az emberi gyengeségek iránt is. Sok irónia 'volt benne, die> még több jó szív és éltető, kedves szellemesség. Legjobban; érezte magát társaságban. Minél nagyobb volt a »kerekasztal« — mint ő maga mondta a szögletes asztalokra is, — annál jobban! A szót legtöbbször ő vitte' Baráti és társas symposionokon az ö szellemességei, friss ötletei voltak az attikai só. Emberbarátai mellett a könyvek voltak leghűbb barátai. Szép és gazdag könyvtára volt. Művészeti munkákon, s a »Studio«-n kívül leg

1jobban szerette a regényeket. Bennük is embersorsok ábrázolására talált. Mindenki és minden iránt érdeklődött. Mások sorsa és sikere épúgy [érdekelte, mint a magáé. Jószívű volt és adakozó. Koldusok, diákok és intézmények tehetnének róla bizonyságot. Még nyugalmában sem mulasztotta el soha

y hogy például az épülő templomra, vagy jó rajzos, vagy jól tornászó tanulók sjzíámára el ne küldte volna a maga »obulusa«-it. Mint művészember nagy vonásokban már bemutattam tanari működése körében; még csak azt akarom róla följegyezni az utókor számára, hogy a budapesti Nemzeti Szalon tárlatán többször részt vett és a Pápán rendezett »Falukiállítás« kulturális osztályán aranyérmet kapott. Megszervezte a »Pápai Képző- és Iparművészeti Társaság«-ot, melynek kiállításain mindig talált néhány vászna, vagy aquarellje vevőre. A művészet megkedvelésére és népszerűsítésére is sokat tett, mikor a »Jókai-kör«-ben és más kulturális egyesületben számos felolvasást tar-