Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1934

V. Egyház és politika Székfoglaló értekezés. Irta: Dr. Török István theol. akad. r. tanár

— 38 — ő sem az egyházat elpolitizálni, sem a politikát el-egyháziasítani nem akarta s voltaképpen nem is az »egyház és politika«, hanem a »kálvinizmus és politika« problémáját vetette fel. Ez pedig csak annyiban vonatkozik kérdésünkre, amennyiben a kálvinizmus vonatkozásban áll a református egyházzal. De miért és hogyan kellett a kálvinizmust, mint világnézetet a református egyháztól megkülönböztetnie és miért kellett hangoztatnia az egyházival szemben a világnézeti politikát? Erre az utóbbi kérdésre tudtommal Sebestyén professzor kifejtett feleletet soha nem adott s talán éppen ez volt az egyik ok, amiért az örökös félreértés és bizalmatlanság éles és mégis meddő harcát kellett vállalnia. II. Ha az egyház és politika viszonyát negatív és pozitív vonatkozásában vizsgáljuk, először is egy közkeletű felfogásra bukkanunk. E szerint az egyháznak azért nem kell sőt nem is szabad politizálnia, de még a politika színe tájára sem merészkednie, hacsak nem a Keresztelő János kemény bűnbánat-hirdetésével, mert a politika, ha egyszer politika, akkor okvetlen tisztességtelen és erkölcstelen. Aki e közfelfogásnak hódol, kényelmes egyértelműséggel: egy nagyon határozott nem-mel állást foglalt és már el is intézte a maga számára az egyház és politika viszonyának problémáját. Közben megfeledkezett azonban arról, hogy az egyház annak a Krisztusnak misztikus teste, aki »a bűnösök és vámszedők barátja«, következésképen Krisztus egyháza tulajdon fejét és vele önmagát tagadná meg, ha farizeusi gőggel fordulna el az erkölcstelennek tartott politikától. De még többet is kell mondanunk: az egyháznak ilyen elfordulásra már csak azért sem volna joga, mivel a politika alapjában véve semmivel sem »erkölcstelenebb«, mint rnás élettevékenység. Ugyan miféle különbséget is tehetnénk? Legfeljebb emberi gyarlóságunk és gonoszságunk szembeszökőbb a politika nyilvános porondján, messzebbre látszik és következményeiben is többekre kiható, mint a magán életben. De itt is ott is ugyanaz a bűnös ember cselekszik és cselekedetében egyaránt Isten bűnbocsátó kegyelmére szorul. Ha pedig a dolog így áll, miért kellene a politikának okvetlenül tisztességtelenebbnek lennie, mint más életnyilvánulásnak, mint akár a zsoltáréneklésnek, vagy az alamizsnálkodásnak? Az írás amennyiben politikai vonatkozásban beszél, nem is tartja a polititkát olyan sötét dolognak, mint a közfelfogás. Sőt az Ürnak elhívott prófétája, például Jeremiás, vagy Ésaiás, nemcsak próféta, hanem egyben politikus is volt. De milyen értelemben beszélünk mi itt politikáról? Ha Max Weber fogalmazása szerint

5 a hatalomszerzés és a hatalmon való osztozkodás 5 Gesammelte politische Schriften, München 1921, 444. 1.