Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1934

II. Ternyei Sarudy György. 1866—1934. Irta: Rab István gimn. tanár. (Arcképpel)

rette hatalmas tömegű és pontos statisztikára alapozni. Aki látni akarja, hogy mi a vasszorgalommal végzett adatgyűjtés, az nyissa fel Horatius methodikájának tervezete vagy Demokratikus közoktatás c. tanulmányát, csak aztán el ne tévedjen a hangyamunkával összehordott óriási adathalmaz erdejében. Tudományos munkálkodását jellemző eme lelkiismeretessége adta meg erkölcsi jellemének legszembetűnőbb, szinte szókratészi vonását, a szó

J kimondó őszinteséget. Ha valamely ügy igazságáról meg volt győződve, akkor nem volt tekintettel senkire és semmire, akkor nem ismert tekintélyeket, kimondotta véleményét félelem nélkül, még ha később véreznie kellett is miatta. Többször hallottam fejtegetéseit a városházán vagy az egyházi közgyűlésen, amikor felfogásával teljesen egyedül állott a plénummal szemben, de ilyenkor is mindig az eszményi meggyőződés és sohasem az egyéni érdek védelmében forgatta logikájának éles és tiszta fegyvereit. Őszintesége nyilatkozott meg abban is, hogy »nem látszani akart, hanem lenni«. Ezt tartotta ő Szokratésszel, a legigazabb emberrel, aki élt valaha ezen a világon. Aki diákjai számára irt görög lírai anthologiájában leirta ezt a mondatot: »A görög líra történetét bizony nem a magam fejéből irtani...«, és nem akart többnek látszani, mint ami volt és a legtávolabb állott a látszat-ember üres nagyképűségétől. Ezért nem vágyakozott soha címre és rangra sem, mert az igazi értéket nem I,atta és nem kereste a külső kitüntetések látszatos csillogásában. Őszintesége azonban, ha bátran is, de nyersen sohasem nyilvánult meg, hanem legtöbbször kedves és mély humor formájában, mely rendszerint görög talajból ,fakadt. Sokáig fogják még Pápán emlegetni azt a csattanós aesopusi applikációt, mellyel egy közéleti férfiút, aki a maga súlyát és befolyását túlmagasra értékelte, így jellemzett: »Olyan, mint az Aesopus legye: rászáll a kocsirúd végére és azt hiszi, hogy ő húzza a; kocsit«. Egy másik alkalommal jóindulatú szelídséggel mentegetett egy politikust, akit forradalmi szereplése miatt súlyosan vádoltak: »Most vádolják, de bezzeg annak idején jó volt a gyapjába kapaszkodni!« A kos gyapjába 'fogódzó Od'yisseus és társai megmenekülésének ilyen találó és eredeti alkalmazását még sohasem hallottam a görög világból vett sok hasonlata és példázata közül, melyekkel beszélgetéseinek és vitáinak annyi szint és lenyűgöző érdekességet tudott kölcsönözni. Hatalmas és mélyen szántó erudiciója az iskolában is valóságos élménnyé tette történelmi és régiségtani előadásait tanítványai számára. És nem az ő nagy tudományán, hanem a mi érdeklődésünk kellő mértékének hiányán múlt, hogy szaktudományaiból nem sajátítottunk el annyit, amennyi egy gimnáziumi tanuló ismeretkörén messze túlterjed. Diákjait a maga komoly szeretetével szerette és a tanteremben letette kezéből a buzogányt, melyet a közélet terén oly sokat és oly vitézül forgatott; még 2