Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1934

XIV. Adatok a gimnázium 1934—35. iskolai évi történetéhez

— 124 -­niszteri osztálytanácsos Budapest, Imreh Dezső erdőmérnök, dr. Jókay­Ihász Miklós nagybirtokos Lőrinte, dr. Kiss Kálmán v. aljegyző Pápa, dr. Liszkay Jenő törvényszéki biró Budapest, Magdics István állampénztári tanácsos Pápa, Molnár Dénes műszaki tanácsos Budapest, Szabó Imre es­peres Budapest, dr. Szeness László körorvos Csögle, Szüts Pál gimnáziumi tanár Székesfehérvár, Tatay Sámuel községi főjegyző Vörösberény, dr. Zsindely Ferenc orszgy. képv. Budapest, akiknek, valamint a távollevők nevében is dr. Jókay-Ihász Miklós üdvözölte a díszteremben a tanári kar tagjait, melynek részéről Fejes Zsigmond igazgató köszönte meg az Alma Mater iránt megnyilvánult szeretetet. Az istentiszteleten Szabó Imre buda­pesti esperes mondott egyházi beszédet. Ezután kimentek az alsóvárosi te­metőbe, fölkeresték és megkoszorúzták itt nyugvó tanáraik sírját. 3. A tanári kar munkája. A tanári kar kebelében az 1933.—34. iskolai évhez képest a követ­kező változások történtek: Dr. Soós Adorján volt karcagi r. tanár, — mint már a legutóbbi Érte­sítőben is említve volt, — megválasztatott a dr. Lakos Béla gimn. tanár nyugalomba vonulásával megüresedett történet-földrajzi tanszékre. Állását 1934. szept. 1-én el is foglalta. Eddigi működése biztosíték arra, hogy elő­legezett bizalmunkban nem fogunk csalódni. 1935. május 30-án, a pécsi klinikán, hosszú szenvedés után meghalt Pap Zoltán gimn. r. tanár, az internátusnak hosszú idő ó.fra felügyelője. Életével, működésének méltatásával az Értesítő más helyén részletesen fog­lalkozunk; itt csak pár szóban adunk kifejezést mérhetetlen fájdalmunk­nak. Igen nagy a veszteség, amely intézetünket az ő örökre való áltávo-. zásával érte; a tanítványait szerető, a kötelességét még a saját egészségé­nek veszélyeztetése árán is, szinte túlzott lelkiismeretességgel teljesítő tanár típusát vesztettük el benne. És szinte azt mondhatjuk, hogy eltá­vozott vele tanári szobánkból a derűs jókedv; örökké vidám hangulatával, mindig készen álló tréfáival hányszor derítette föl az órákról fáradtan ki­jövő kollégák hangulatát. Emlékezetét szeretettel és hálás kegyelettel őriz­zük meg. Az így megüresedett latin-görög szakos állást a fenntartótestület a rim­VKM úr hozzájárulásával angol-magyar szakra szervezte át. — Betöltése most van folyamatban. Pap Zoltán gimn. tanár óráit, már betegsége alatt is, május 1-től, szakszerű helyettesítéssel, díjazás nélkül, a következő gimn. tanárok látták el: I. A. o. magyar: Dr. Szabadi Béla, I. A. o. latin: Sándor Pál, III. B. o. latin: Nagy Jenő, VI. o. görög: Rab István. — Kifejezem ezért nekik az intézet hálás köszönetét.

Next

/
Thumbnails
Contents