Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1934

XIV. Adatok a gimnázium 1934—35. iskolai évi történetéhez

— 121 -­8-án Rákóczi-emlékünnepély. 8. május 25-én ünnepély dr. Bodola Gyula hősi halált halt tanár emlékére, halálának húsz éves fordulóján. Részletes megemlékezés az Értesítő más helyén. 9. Június 16-án az iskolai év ünne­pélyes bezárása. Ezeken az ünnepélyeken kívül is minden alkalmat fel­használtunk, hogy az ifjúságban a hazafias és vallásos érzést ápoljuk és erősítsük. f) Az iskola egyházi nevelése. Különösen nagy súlyt helyeztünk inté­zetünk református jellegére. Napi munkánk mindenkor imádsággal kez­dődött és végződött. Református tanulóink vallástani órákon is énekeltek), imádkoztak és bibliát olvastak. Vasárnapi istentiszteleteken tanáraik ve­zetése és ellenőrzése mellett rendszeresen részt vettek. A téli hónapok-í ban az I.—-IV. és V.—VIII. osztályosok számára külön ifjúsági istentisz-. teletet tartottunk az iskola nagy rajztermében, hol a vallástanár hirdette» az igét az ifjúság lelkiszükségletének megfelelően. Ezen a tér'en ez évben segítségére voltak az ige hirdetésében dr. Szabadi Béla és Tóth Sándor' gimn. tanárok. Megtartottuk egyházi főhatóságunk rendeletének megfe­lelően az ú. n. csendes napot, melyen vallástanárunkon kivül lie. Rácz Kálmán, dr. Szabadi Béla, Tóth Sándor gimn. tanárok, Ólé Sándor lelkész, dr. Tóth Endre theol. akad. igazgató előadást tartottak, bibliát tanulmá­nyoztak, foglalkoztak az ifjúsággal. Református növendékeink körében élénk tevékenységet fejt ki a Konfirmált Ifjak Egyesülete, melynek ren­dezésében az első félév utolsó napján tanárok és tanítványok együttesen jöttek össze szeretetvendég!ségre. Általában minden alkalmat és lehető­séget felhasználtunk, hogy ifjúságunk lelkében a református öntudatot fejlesszük, a testvéri összetartozandóság érzését ápoljuk. Több alkalommal volt része az ifjúságnak olyan idegenből jött vendégeket hallgatni, akiknek a növendékekkel való külön foglalkozása nagy nyereséget jelentett a ne­velés számára. így december 14-én Karl von Prosch, a KIE világszövet­ségének főtitkára, március 27-én pedig Biró Sándor kolozsvári gimn. tanár töltött néhány kedves és meghitt órát külön az ifjúsággal, előadá'st tartva és az érdeklődőknek válaszolva. Ezeken kivül felső osztályos nö­vendékeink azokon az előadásokon is résztvettek, amelyeket a főiskola vendégei tartottak a közönség számára az intézet dísztermében. A Konfir­mált Ifjak Egyesülete, mely a református öntudat ápolására és erősítésére irányítja minden munkáját, ez évben konferenciákra küldötte iskolánk ko­moly növendékeit. A MEKDESz és a SDG konferencián ez évben 14-en vettek részt, honnan hazatérve beszámoltak társaiknak benyomásaikról, ta­pasztalataikról. Az őszi hónapokban vallástanárunk az alsóbb osztályos tanulók számára vasárnapi iskolát tartott fenn, felsőbb osztályokban pe­dig osztályonként külön-külön bibliakör munkálkodott jobbára theol. hall­gatók irányítása mellett. Konfirmációi oktatásban 29 növendék részesült az iskolai év folyamán: Adorján Gyula, Almássy Ernő, Árvái Béla, Barcza Bálint, Barcza Kálmán, Becságh László, Bedegi László, Bódis Mihály, Czeg-

Next

/
Thumbnails
Contents