Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1933

V. Az adászteveli emlékünnep

V. Az adászteveli emlékünnep. Főiskolánk adászteveli száműzetéséből való visszatérésének 150-ik év­fordulóját a lefolyt iskolai évben ünnepeltük meg. 1933 október 15-én délután főiskolánk tanári kara és ifjúsága »emlék­ballagást« rendezett Adásztevelre. Kivonultunk — a 150 év előtti bevonulás emlékére! Adásztevel község s az adászteveli ref. egyház ünnepélyes kere­tek között fogadta a kivonulókat. A fogadtatás is emlékezetes marad előt­tünk, amidőn a község nevében Böröczky Dezső főjegyző, az egyház nevé­ben Szakái Ernő lelkész — mindkettő volt pápai diák — fogadott bennün­ket. Megtekintettük a régi iskola helyét, ma fjd a templomban egy kis ün­nepélyt tartottunk. Nagy Gábor vallástaipár imája után a teveli énekkar énekelt Csonka Árpád kántortaintíó vezetésével, azután dr. Tóth Endre fő­iskolai igazgató tartott emlékbeszédet a száműzött pápai főiskoláról. Az előadás után Böröczky Béla theologus szavalta Pethő Antal barabásszegi lelkész jubileumi ódáját, rma^d a teveli énekkar újabb éneke után Szakái Ernő lelkész imádkozott. A templomi ünnepély után a templom előtti téren elénekeltük a »Légyen te kőfalaidban csendesség és jóbékesség« kezdetű zsoltárverset s a hősök szobránál a Himnuszt. Lelkiekben meggazdaígodva ballagtunk vissza a Nagy Mihály, — a száműzött főiskola praeceptorának útján (Pápára. Már lemlékballagásunk alkalmával elhatároztuk, hogy a tavasz folyamán egy nagyobbszabású emlékünnepet rendezünk Adásztevelem s ugyana-kkor a régi iskolánk helyén álló mai teveli iskolát emléktáblával is meg fbjgjuk! jelölni. i E szándékunkat 1934 április 29-én váltottuk valóra. Ünneplésünkbe belekapcsolódott a pápai refi egyház is: a számüzetjés idején a pápai iskola tulajdonosía, maga is száműzött akkor! Április 29-én már reggel kivonult a diákság a tanári karral az élén Tevelre. A község határában lovas baindérium várta a menetet. A község­háza előtt Böröczky Dezső üdvözölte az ünneplő főiskolát. Az iskolánál diadalkapun haíladt be a sereg az iskola udvarára. A vendégek nagy számft is összegyülekezett ezalatt. A vendégek között ott volt Hamuth János Páp(a.

Next

/
Thumbnails
Contents