Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1932
V. Theologiai akadémia
1 I — zl — c) Oktatás, nevelés. Az előadások az I. félévben szeptember 19-től december 17-ig, a II. félévben pedig február 8-tól május 17-ig tartottak. Az előadásokat többször hallgatták Püspök úr és Vargha Kálmán főiskolai gondnok. A kolloquiumok az első félévben január 4-én kezdődtek és február 1-én fejeződtek be. A második félévben pedig május 22-én kezdődtek s a pünkösdi szünidő egy heti tartamát leszámítva június 21-én fejeződtek be. A kolloquiumokon megjelentek az iskolai főhatóság képviseletében dr. Antal Géza püspök és Vargha Kálmán főiskolai gondnok urak. A kolloquiumok eredményéről a hátrább található táblázatos kimutatásban számolunk be, A reálgimnáziumi érettségi bizonyítvánnyal felvett rendkívüli hallgatók részére ez évben rendszeres görög nyelvi előkészítést tartottunk, amit heti két órán dr. Török István tanár vezetett. Az év folyamán hatan szerezték meg rendkívüli hallgatóink közül a kiegészítő görög érettségit éspedig egy jeles, kettő jó, három pedig elégséges eredménnyel. Alapvizsgára jelentkezett a II. évet végzett hallgatók közül 16. Jeles eredménnyel vizsgáztak négyen: Kenéz Sándor, Molnár Bálint, Nagy Gvula és Pomothi Dezső; jó eredménnyel hárman: Kiss József, Szabó Ilona és Tömösközi Ilona; elégséges eredménnyel kilencen. Hallgatóink önmunkásságát illetően utalunk a főiskolai, theol. önképzőköri és a főiskolai ifjúsági képzőtársasági pályázatokra, melyeken papnövendékeink szép számmal nyertek díjakat. Az önmunkásságot elősegítette a főiskolai könyvtár, mely segítségére volt hallgatóinknak abban is, hogy más hazai könyvtárakból beszerezte a munkálkodáshoz szükséges forrásműveket. Továbbá a szemináriumi dolgozóterem és a könyvtár. Itt említjük meg, hogy az egyházkerületi főhatóság, Püspök úr megértő gondoskodásával akadémiánk egyik előadótermét az eddig ott levő padok helyére asztalokkal rendezte be. Minden hallgató külön asztalt kapott s így a munkálkodás mindenki számára zavartalanná vált. Amig az asztalok elkészültek, a nőnevelő-intézet igazgatója, dr. Kőrös Endre főigazgató úr bocsátott rendelkezésre asztalokat. Megértő jóindulatáért e helyen is hálás köszönetet mondunk. Az önmunkásság rendszeres végzése a szemináriumokban és a Tóth Ferenc Körben folyt, amiről hátrább található részletes beszámoló. Hallgatóink tudományos és egyéb ismereteinek szélesbítése céljából ez évben akadémiánk is bekapcsolódott a cserediák-akcióba. Egy hallgatónk, Hatvani Lajos IV. é. thcologus november végén két hetet töltött ilyen minőségben a budapesti theol. akadémián. Helyette Budapestről Balogh György IV. é. hallgató volt theologiánk vendége. Ügy Balogh György, mint a budapesti akadémia igazgatójának értesítése szerint Hatvani Lajos nagy elismerést és dicséretet érdemelt a vendégül látó theologia részéről. Minden hallgatóra kötelező volt legalább egy idegen nyelv tanulása. Az elmúlt évben az angol, holland és német nyelvet tanítottuk akadémiánkon.