Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1931

VII. Adatok a gimnázium 1930—31. iskolai évi történetéhez

- 46 ­korkép 1 felvonásban. A pápai színházban két társulatnál is előadásra! került a »Képmutatók« cimű vig társadalmi színműve. Irt a Pápai Kollé­giumi Lapokba is. 7. Szűcs Dezső, felszentelt lelkész, volt nemzetgyűlési képviselő, az egyháztanács tagja, a presbiteri és egyházközségi gyűlések jegyzője, Veszprém vármegye törvényhatósági bizottságának és kisgyülésének, a vármegyei testnevelési bizottságnak, Pápa megyei város képviselőtestüle­tének tagja, a Pápai Alsóvárosi Olvasókör, továbbá az Iparosifjak Önképző Egyletének és Kinizsi Testedző Osztályának elnöke, a Levente-Egyesület alelnöke. Számos beszéde hangzott el a különböző gyűléseken, egyesület tekben, végzett templomi istentiszteleteket, ünnepi beszédet mondott a város által rendezett hivatalos hősi emlékünnepélyen. 8. Tóth Lajos, a »Református Kántorkönyv« cimű karénektárban or­gonaletétjei jelentek meg. A pápai Jókai-kör záró-estjén a Főiskolai Ének­karral közreműködött. 9. Viorgla László, Pápa megyei város szinügyi bizottságának tagja, a Győrkerületi Tanári Kör pápai csoportjának titkára. A Pápai Kertváros Egyesület alelnöke, a Magyarországi Kárpát Turista-Egyesület Bakony­osztályának ügyvezető elnöke, a Pápa Városi Közművelődési Egyesület főtitkára. Ismeretterjesztő előadásokat tartott a Városi Közművelődési Egyesületben szaktárgyai köréből. Cikkei jelentek meg az Ifjúság és Életben. 10. Dr. Cseh-Szomb\díhy László, iskolaorvos, m. kir. egészségügyi tanácsos, Pápa megyei város tiszti főorvosa, a Stefánia Anya- és Csecsemő­védő Szövetség vezető főorvosa, a Tüdőbeteggondozó Egyesület elnöke, a pápai ref. egyház főgondnoka, több intézet orvosa. 4. Az ifjúság munkája, a) Ifjúsági egyesületek. 1. Ifjúsági Bélyeggyűjtő Egyesület. A folyó iskolai évben nem mű­ködött. 2. Cserkészet. A cserkészcsapat neve: 227. sz. Gróf Tisza István cserkészcsapját. Vezetői: Horváth Endre gimn. tanár, parancsnok; vitéz Kovács Lajos gimn. tanár, helyettes parancsnok; László Géza és Nagy Endre gimn. tanárok, rajparancsnokok. A csapat állománya 2 raj, 11 őrs; 4 tiszt, 96 cserkész. Egész éven át rendszeresenj folyt a kiképzés munkája. Ősszel és ta­vasszal, ha az idő kedvezett, szombat délutánonként az őrsök és rajok a szabadban gyakorolták a kiképzés anyagát s egymás közt harcszerű játékokat is rendeztek. A téli hónapokban szorgalmasan dolgoztak a cserkészek az otthonban, rajzokat készítettek az otthon díszítésére, térképeket rajzoltak, könyvkö­tészettel és fafaragási munkákkal foglalkoztak.

Next

/
Thumbnails
Contents