Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1931
VII. Adatok a gimnázium 1930—31. iskolai évi történetéhez
— 40 — Andor és Pócza Jenő VII. o. tanulók tanították a tanár-elnök felügyeletéi mellett. A gyorsírás tanulásában 1 az egész tanév folyamán résztvett 119 gimn. tanuló, akik közül kezdő volt 52, haladó pedig 67. Tankönyvül a dr. Radnai-féle egységes magyar gyorsirási tankönyveket használták. Az eredményről a Főiskolai Gyorsirókörről szóló fejezetben adunk számot. 5. Művészi mjz, heti 2 órán. Tanította Bodolay Jenő iparisk. igazgató, oki. középiskolai rajztanár, mint óraadó. Tanulta 38 tanuló. A tanítás anyaga a kötelező tantervben előírtak alapján állíttatott össze. Az év folyamán készített rajzokból nagyon szép kiállítást rendeztünk, melyet 1932 június 12-én laz egyházkerület nevében Faragó János főigazgató, középiskolai felügyelő nyitott meg igen hatásos beszéddel. A kiállítás két hétig volt nyitva és igen nagy számú közönség nézte meg, a legnagyobb tetszéssel szemlélve az ott kiállított rajzokat és festményeket. 6. Német társalgás, a) A III—VII. o.-ban heti 2 órán két csoportban. Vezette Nagy Jenő gimn. tanár. A társalgásban résztvett 26 tanuló, a társalgás anyagát egyfelől a Lux-TJieisz-féle Német Nyelviskola I. részének, másfelől a Berlitz: Illustriertes Buch für Kinder c. vezérkönyvnek a leckéi képezték, b) A VIII. o.-ban. Vezető tanár Horváth Endre. Résztvett a VIII. A) o.-ból 27, a VIII. B) o.-ból 37 tanuló, három csoportra osztva heti 1 órában. Az első félévben stílusgyakorlat céljából magyar szövegeket fordítottak németre, a második félévben Goethe Italienische Reise c. munkájából olvastunk részleteket. Az olvasmányok alapján a német társalgást is gyakorolták. 7. ÖsszkmgZatos éneklés. Heti 3 órán tanította Tóth Lajos főisk. ének- és zenetanár. A theol. akadémia hallgatóin kivül 33 gimn tanuló vett részt benne. 8. Természetrajzi gyakorlatok, heti 7 órán. Vezette Varga László gimn. r. tanár. A gyakorlatokon a IV., V. és VI, osztályból 112 tanuló vett részt, akikkel osztályonként foglalkozott a vezető tanár. A IV. o.-ban egyszerűbb kémiai-, az V. o.-ban növénytani mikroszkópos-, a VI. o.-ban pedig állat-szövettani gyakorlatokat végeztek, 9. Vegyeskar, heti 2 órán. Vezette Tóth Lajos főisk. ének- és zenetanár. A kar tagjainak száma 105 volt, szólamok szerint a következő megosztással: Szoprán 37, alt 24, tenor 19, basszus 25. Nyilvánosan szerepelt a kar: 1. November l-jén a templomi istentiszteleten Hodossy Béla: Dicséret, dicsőség cimű karát; 2. december 10-en a Márton István emlékünnepélyen Vincze Zs.: Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország cimű karát; 3. március 15-én, a Képzőtársaság emlékünnepélyén a Rákócziindulót (Hodossy Béla letétje); 4. a május 6-án rendezett dalestén Dankó Pista: Baka-levél, Megkondult a kecskeméti..., Egy cica, két cica... cimű dalait és Vincze Zs. : Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország... kezdetű karát énekelte, ez utóbbit zenekisérettel. 10. Vivás karddal. Heti 6 órán, tanította vitéz Kovács Lajos testnevelési r. tanár. Tanult 29 gimn. tanuló három csoportban, heti 2—2 órán. 11. Zene. Heti 2 órán tanította Tóth Lajos főisk. ének- és zenetanár, heti 6 órán Kiss Árpád igazgató-»