Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1931
V. Theologiai akadémia
- 20 V. osztály vizsgája előtt ismétlő órákat vettek a rajzból és testgyakorlatból. A lelkésztanítóság fontos ügyének ilyen előkészítése után a III. éves papnövendékek május 23-án tették le az állami tanítóképző V. osztályáról az osztályvizsgát. A vizsgálat tárgyai voltak: neveléstörténet, szervezettan, alkotmánytan, közgazdaságtan, testtan, egészségtan, rajz és kézügyesség, ének, zene, testgyakorlat. A nyolc jelölt közül általános jó osztályzatot nyert: Hatvani Lajos, Kiss Zoltán, Pais Sándor, elégségest öt jelölt. A nyolc jelölt összesen 80 osztályzatot kapott, ebből jeles 19, jó 36, elégséges 25. írásbelit május 25-én tettek a neveléstudományokból. A képesítő-vizsgálat szóbeli része a rendes képesítő-vizsgák során, junius 22-én folyt le, amikor Molnár Oszkár, a kultuszminisztériumban a tanítóképzők főigazgatóságához beosztott tanítóképzö-intézeti igazgató elnökölt. Az egyházkerületet, a minisztériummal történt megállapodás értelmében, Püspök úr megbízásából dr. Pongrácz József theol. igazgató, ehker. tanácsbiró képviselte, a theol. akadémia tanári kara dr. Trócsányi Dezsőt, a neveléstudományok tanárát küldte ki hivatalos képviselőnek. A bizottság mind a nyolc jelöltet szóbelire bocsátotta. A szóbeli vizsga tárgyai voltak: tanítási gyakorlat, neveléstörténet és szervezettan, magyar nyelvtan, alkotmánytan, Magyarország földrajza. Jó oklevelet nyert Pais Sándor, egyszerűen képesítteíett öt, egy tárgyból javító-vizsgára utasíttatott kettő. Az oklevél, melyet növendékeink nyertek, rendes tanítói oklevél, amely érvényes bármely magyar tannyelvű elemi iskolára. A II. éves theologusok junius 16-án tették le a tanítóképző I—IV. osztályairól a különbözeti vizsgát. A 15 jelöltből általános jó osztályzatot nyert: Kenéz Sándor, Kiss József, Kocsis Sándor, Molnár Bálint, Nagy Oyula, Pomóíhy Dezső, elégségest nyolc, egy tárgyból javító-vizsgálatra utasíttatott egy jelölt. A 15 jelölt 105 osztályzatot kapott, amelyből jeles 30, jó 47, elégséges 27, elégtelen egy. Régi vágyunk Theologiai Internátus felállítása, erre a célra az Amerikai Egyesült Presbiteriánus Egyház dr. White J. A. úr, theologiánk tiszteletbeli tanára közvetítésével az idén is küldött 783'10 P-t, Frau Consul B. Welti Baselből pedig, akinek figyelmét Benedek Sándor magyaratádi lelkész úr hívta fel intézetünkre, 11117 P-t adományozott. Papnövendékeink rendszercsen résztvettek tanáraikkal együtt az istentiszteleteken, vasárnapokon délelőtt és délután a helybeli református gyülekezet templomában s hétköznapokon az I. számú tanteremben tartott könyörgéseken ; tevékenyen közreműködtek a gyülekezeti bibliakörökben, a református KI E-ben, tizenketten csoportvezetők voltak a vasárnapi iskolában és több alkalommal szerepeltek a helybeli és vidéki különböző vallásos és kulturális egyesületek estélyein. Az I. évesek üdvözlésére a tanári kar és az ifjúság a köztartás kistermében szeretetvendégséget rendezett, ugyancsak szeretetvendégséggel nyitottuk meg a II. félév munkáját febr. 4-én, ez alkalommal Maury Péter, a Keresztyén Diákok Világszövetségének genfi titkára tartott előadást, április 11-én Bohatec József és neje ittléte alkalmából rendeztünk szeretetvendégséget, melyen illusztris tiszteletbeli tanárunk tartott előadást.