Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1930
III. A főiskola az 1930-31. isk. évben. Az 1931. jun. 14-én tartott évzáró ünnepélyen felolvasta dr. Pongrácz József főisk. igazgató
III. A főiskola az 1930—31. iskolai évben. Az 1931 junius 14.-én tartott évzáró ünnepélyen felolvasta Pongrácz József főiskolai igazgató. Főtiszteletű és Méltóságos Püspök Űr! Nagy tiszteletű és Tekintetes Tanári kar! Nemes Tanuló Ifjúság! Nagyérdemű Közönség! E napokban az egész ország telve van választási jelszavakkal. Mi, mint nevelők, nagyon jól tudjuk, mily fontos a helyes választás a diákévekben. Meg van az Istentől adott drága képesség, az értelem, a szív, a lélek mindennél értékesebb javai, hova adja a diák, mire fordítja életének »szent tavaszát«, hogyan él a választás Istentől adott, felelősségteljes lehetőségével? Mi, mint intézet, arra építünk, azért dolgozunk, hogy minden növendékünk megtanulja az egyedül helyes választást; azt hirdetjük nekik tanításunkkal, az ősök példáira való hivatkozásokkal, hogy fogadják el, válasszák életük örök tartalmául azt a »jobb részt«, amelyről az írásban olvassunk. Boldog az a diák, aki tudatosan Istenre építi életét, így tudja azután teljes erővel szolgálni főiskolánk jelszavának másik két nagy pillérét is: a hazát és a tudományt. Hogy fáradozásunknak e jubileumi készületekkel telt esztendőben mennyiben volt eredménye, azt a szivek vizsgálója tudja megitélni legjobban, akinek nevével kezdtük munkánkat, s akinek szeretetét hálás szivvel magasztaljuk most az év befejezésekor. Ő segítsen minden diákot, hogy jól tudjanak dönteni, hogy válasszák mindenkor az igazat, a jót, saját üdvükre, a haza és az egyház legszentebb érdekeinek előmozdítására. Vajha mi reánk, mint intézetre is hangzanék a Jézus biztatása: »ti a jobb részt választottátok«. A gimnáziumban az iskolai év ünnepélyes megnyitása 1930 szept. 5-én volt, mikor a templomban lie. Rácz Kálmán gimn. vallástanár mondott buzgó imádságot. A tornateremben Vargha Kálmán főiskolai gondnok tartott megnyitó beszédet, melyben a nehéz időkben fokozottabb kötelességteljesítésre buzdította az ifjúságot. — A theologiai akadémián szeptember 17-én kezdődött a tanév, amikor dr. Tóth Endre theol. tanár) Bibliát olvasott és imádkozott, Pongrácz József tlieol. igazgató Pál após-