Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1929

VI. Theológiai akadémia

— 26 — Vargha Kálmán IV. é. és Varga Kálmán III. é. th.-kat megdicsérte, a többi vitatkozóknak pedig elismerését fejezte ki. Az előkészületi vitaversenyt a nt. tanári kar képviselőinek jelenlétében 1930 május 15-én tartotta a Kör. A vitatásra kitűzött kérdés a következő volt: „Tudnánk-e egyházunk fennállását államsegély nélkül biztosítani ?" A kérdés vitatására öt hallgató jelentkezett. A kérdés mellett Antal Gyula és Vargha .IV. é. th.-ok, ellene pedig Györffy Lajos IV. é. th. és Segesváry Lajos I é. th. foglalt állást. Fejes Sándor III. é. th. semleges álláspontot foglalt el a ver­senyben. Versenyen kivül a kérdés mellett vitatkozott még Bogár Ferenc II. é. th. Az élénk és a kérdést teljesen kimerítő vita után, nyilt szavazással az I. díjat (12 P) Antal Gyula IV. é., a II. díjat (8 P) Györffy Lajos IV. é. theológusoknak ítélték a Kör tagjai. Mindkét vitaverseny énekkel kezdődött és énekkel záródott. A szónoklati versenyt 1930 május 14-én tartotta a Kör, amelyen a nt. tanári kar tagjain kivül megjelent nagyt. Ólé Sándor helybeli ref. lelkész úr is. A versenyszónoklatra négy hallgató jelentkezett, akik Róm. 5 X alapján ké­szített saját beszédjükkel vettek részt a versenyen. A szónoklatok elhangzása után a Kör tagjai titkos szavazással az I. díjat (12 P) Vargha Kálmán IV. é. th., a II. díjat (8 P) Lőrincze Géza II. é. theológusoknak Ítélték oda, a többi versenyzőt pedig, Varga Kálmán III. é. és Győr Sándor II. é. theológusokat dicsérettel tüntette ki a Kör. A hála és köszönet hangján kell megemlékeznünk azokról a nemesszivü adakozókról is, akik kegyes adományaikkal segítségére siettek az Önképző­körnek s lehetővé tették, hogy az évvégi pályamunkákat megfelelő jutalma­zásban részesíthessük. Köszönetet mondunk nagyméltóságú dr. Balogh Jenő egyházkerületi főgondnok úrnak, aki 50 pengőt, méltóságos dr. Kiss Albert szegedi egyetemi tanár úrnak, aki 68 pengőt, nagyságos dr. Jókay-Ihász Miklós országgyűlési képviselő, egyházmegyei gondnok úrnak, aki 20 pengőt és a nagytiszt, pápai ref. egyházmegyének, amely a vitaversenyre 20 pengőt adományozott Körünknek. Jószívű adományaikért fogadják ez úton is hálás köszönetünket. Önképzőkörünk az 1929/30. iskolai évben a következő pályatételeket tűzte ki: Biblika theológiából: 1. „Pál apostol tanítása az egyházról." Díja 20 P. Érkezett egy pálya­munka. Jutalmat nyert. Szerző: Fejes Sándor III. é. th. Rendszeres theológiából: 2. „A magyar hitvallások és a Heidelbergi Káté." Díja 20 P. Érkezett egy pályamunka. Jutalomra nem érdemes. Egyháztörténetből: 3. „Kocsi Csergő Bálint élete és tanári működése." Díja 20 P. Érkezett két pályamunka. Jutalmat nyert: Antal Gyula IV. é. th.

Next

/
Thumbnails
Contents