Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1926

X. A gimnázium az 1926—27. iskolai évben

— 73 — tornászok versenye a következőként végződött: 1. Varga K. VIII, Molnár M. VIII. Varga I. VII. 2. Arany M. VII, 3. Futó I. VI. Turisztika. Vezetői: Pitze Gusztáv VI, Nagy Gyula V. Az ifjúság egyéb, azonos jellegű foglalkoztatása miatt a szakosztály ez évben is igen szerény keretek között dolgozott. Vívás. Vezetője : Weltner A. VII. A szakosztály 32 haladó vivót foglalkoz­tatott, akik három izben szerepeltek versenyen. Az idősebb korosztály karácsonyi versenyén: 1. Skublics V. VIII, 2. Weltner A. VII, 3. Szy Tibor VIII.; az évzáró versenyen pedig: 1. Weltner A. VII, 2. Skublics V. VIII. 3. Mester G. VIII. A fiatalabb korosztályban: 1. Schober Cyrill VI, 2. Futó I. VI, 3. Vass Zoltán VIII. A harmadik verseny a Győri áll. reáliskola orsz. vidéki versenye volt, ahol Skublics V. VIII. a tizes döntőben 7-ik helyen végzett. Az iskola 1927. évi bajnoka Arany Mihály VII. o. t. lett. A kör bevétele: 3695 P 32 f,kiadása pedig 3676 P 57 f volt. f) ^anuló-ifjuságunk emberbaráti munkája. Tanuló-ifjuságunk emberbaráti munkásságáról a legnagyobb elismeréssel szólhatunk. Nem említve a kisebb adományokat, melyekkel száxiitalan jelét adta a mások nyomorát megérző, emberbaráti, jó szivének, az 1926—27. iskolai esztendőről az ifjúság köréből a következő adományokkal számolhatunk be: 1. Az Eötvös-alapra adott 34 P 20 fillért; 2. /I pápai ref. templomra 1078 P 41 fillért, összesen 1112 pengő 61 fillért. Ezt csak úgy értékelhetjük igazán, ha tudjuk, hogy iskolánk a szegények iskolája s hogy tanítványaink közt nagyon sok a szegény fiú, aki önerejéből tartja fönn magát. 5. Alapítványok, adományok az iskola vagy a tanulók segélyezésére és jutalmazására az 1926—27. iskolai esztendőben. 1. JUapítvánijok. Az 1926—27. iskolai esztendő folyamán intézetünknél a következő új alapítványok létesültek: a) Az 1901-ben érettségizők dr. Kapossy Lucián-alapítványa 400 pengő. b) Az 1876-ban és 1884-ben érettségizők dr. Antal Géza-alapítványa 580 P. c) Dr. Darányi Ignác alapítványa 5000 pengő. d) Dr. Darányi Kálmán újabb alapítványa 68 pengő. e) Kőszeghy Jenő újabb alapítványa 170 pengő. f) Dr. Pátkay Béla alapítványa 400 pengő. Összesen 6618 pengő. Fogadják a nagylelkű alapítványtevők az intézet hálás köszönetét. Jldománijok. a) Az intézet s a kebelében működő intézmények, egye­sületek részére. Dr. Balogh Jenő az Ifjúsági Képzőtársaságnak 10 P, dr. Darányi Ignác az ifjúsági egyesületeknek 240 P, özv. Ihász Lajosné az Ifjúsági Képzőtársaságnak 24 P, Pápai Hitelbank a köztartásnak 20 P, Pápai Leszámítoló és Pénzváltó Bank a Segítő-Egyesületnek 15 P, Pápa r. t. város az intézet­nek 3600 P, Pápai Takarékpénztár a köztartásnak 40 P, Soós Gyula és Társai

Next

/
Thumbnails
Contents